PEER GYNT.
Túlsok ész már esztelenség,
A vakító fény — homály,
Ordító beszéd — siketség,
Igazság, mely kiabál,
Bölcseség visszárul írva,
Gyáva — vakon merni fog.
Sok tapasztalást a sírba
Viszek én, sokat tudok.
Más is próbált tudni, látni,
Mégse vitte sokra, bármi
Nagy szelet, vihart kiállott;
Egyet ösmertem, kivállott
Százezrekből és mivé lett?
Ő is útvesztőbe tévedt.
Látod e sivatagot?
Mily kietlen, elhagyott.
Turbánommal kéne intnem
S víz alá kerülne minden.
De bolond volnék, ha tenném,
Tengerbe a vizet mervén.
Tudod-e, hogy mi az élet?