BORKMAN.
Kivéve — talán egyet. Rég, rég ideje annak. Abban az időben, mikor úgy tetszett, mintha értelemre nem is volna szükségem. Azután, — később, soha egy lelket sem! Nem volt senkim, a ki elég éber lett volna, a ki mindig kész lett volna engem szólítani, — mint a reggeli harangszó, — fölhívni, uj, bátor munkára. És aztán belém vésni azt, hogy nem követtem el semmi olyat, a mi kitörölhetetlen!