PEER GYNT.
A komisz fecsegők!
(erőltetve nevet).
No de járjon, a szájuk,
Azért se bánom, nem adok rájuk.
(A fűbe heveredik, hátán fekszik, keze a feje alatt, s az égbe bámul.)
Mily furcsa e felleg. Akár csataló.
És rajta lovagja, nyereg, takaró.
Mögötte boszorka boton lovagol.
(Magába nevet.)
Anyám az: ah egyre kiált, zakatol,
Peer, Peer, te barom!
(Lassankint lezárul szeme.)
Ugy-e félsz, kis anyám?
Ott vágtat a Peer aranyos paripán.
Paripája díszes, a kísérete fényes,
Maga keztyűvel és sarkantyuval ékes.
Lebegő köpönyegje kivarrva selyemmel,
Kiséri kísérete büszke örömmel,
És ő üli legszebben paripáját,
Ő benne köszönti a népe királyát!
Alatta gomolyg a tömeg feketén,
Süvegtelenül, a merre mén.
Bókolva köszönti az asszonyi nép
Peer Gyntet, a császárt és seregét.
S mint utczai rossz kavicsot, ledobálja
A vert aranyat a silány sokaságra.
Nyomába öröm, s derű a falun át,
S Peer Gynt a nyugatnak ugratja lovát,
Már Anglia herczege várja a parton,
És véle a sok gyönyörű úriasszony,
A császár s mind a dicső, nagy urak
Láttára a hány van, eléje szalad,
S átadja a császár arany koronáját
S azt mondja-—