ELLIDA.
Om storm og om stille. Om mørke nætter på havet. Havet på de glittrende solskinsdage talte vi også om. Men mest talte vi om hvalerne og om springerne og om sælerne, som plejer ligge der ude på skærene i middagsvarmen. Og så talte vi om mågerne og ørnene og alle de andre sjøfuglene, som du véd. – Tænk, – er ikke det underligt, – når vi talte om sådant noget, så stod det for mig, som om både sjødyrene og sjøfuglene var i slægt med ham.
ELLIDA.
About storms and calm. Of dark nights at sea. And of the sea in the glittering sunshiny days we spoke also. But we spoke most of the whales, and the dolphins, and the seals who lie out there on the rocks in the midday sun. And then we spoke of the gulls, and the eagles, and all the other sea birds. I think--isn’t it wonderful?--when we talked of such things it seemed to me as if both the sea beasts and sea birds were one with him.
ELLIDA
Viharról és szélcsendről. Tengeren töltött sötét éjszakákról. Beszéltünk a napfényes napokon szikrázó vízről is. Legtöbbet azonban a bálnákról, a delfinekről és a déli hőségben szokásuk szerint kint a szirteken heverésző fókákról beszéltünk. Aztán, tudod, a sirályokról, sasokról, az összes többi tengeri madárról. Mondd csak, nem különös, hogy valahányszor ilyesmiről beszélgettünk, az volt az érzésem, mintha valamennyi tengeri állat és madár az ő rokona volna?
