BORKMAN.
Ja vi to, vi hører jo også sammen, vi, Ella. (går videre) Kom så!
(De er efterhånden nået ind i småskogen til venstre. Denne skjuler dem lidt efter lidt, så de ikke mere ses. Huset og gårdspladsen tabes af sigte. Landskabet, med lier og højdedrag, forandrer sig stadig langsomt og bliver vildere og vildere.)
BORKMAN.
Yes, we two belong to each other, Ella. [Advancing.] So come!
[They have gradually passed into the low wood on the left. It conceals them little by little, until they are quite lost to sight. The house and the open space disappear. The landscape, consisting of wooded slopes and ridges, slowly changes and grows wilder and wilder.]
BORKMAN.
Igen, mi ketten, mi úgyis összetartozunk, Ella. (Odább megy.) Gyere hát!
(Már eddig a baloldali cserjésbe értek, lassankint elvesznek szem elől, a ház és az udvar eltűnnek. A vidék meredekebb és szakadásokkal folyton lassan változik és egyre zordabb jelleget ölt.)
博克曼
对了，咱们俩分不开，艾勒。（前进）走吧！
（他们走进左首矮林，渐渐被树遮住，直到完全看不见为止。房屋和空场都不见了。原来的树木、山坡景致也渐渐改变，变得越来越荒凉。）
