BORKMAN.
Det pust virker som livsluft på mig. Det pust kommer til mig som en hilsen fra underdanige ånder. Jeg fornemmer dem, de bundne millioner; jeg føler malmårerne, som strækker sine bugtede, grenede, lokkende arme ud efter mig. Jeg så dem for mig som levendegjorte skygger – den nat, da jeg stod i bankkælderen med lygten i hånden. I vilde frigøres dengang. Og jeg prøvte på det. Men jeg mægted det ikke. Skatten sank i dybet igen. (med fremrakte hænder.) Men jeg vil hviske det til jer her i nattestilheden. Jeg elsker eder, der I ligger skindøde i dybet og i mørket! Jeg elsker eder, I livkrævende værdier – med alt eders lysende følge af magt og ære. Jeg elsker, elsker, elsker eder!
BORKMAN.
That blast is the breath of life to me. That blast comes to me like a greeting from subject spirits. I seem to touch them, the prisoned millions; I can see the veins of metal stretch out their winding, branching, luring arms to me. I saw them before my eyes like living shapes, that night when I stood in the strong-room with the candle in my hand. You begged to be liberated, and I tried to free you. But my strength failed me; and the treasure sank back into the deep again. [With outstretched hands.] But I will whisper it to you here in the stillness of the night: I love you, as you lie there spellbound in the deeps and the darkness! I love you, unborn treasures, yearning for the light! I love you, with all your shining train of power and glory! I love you, love you, love you!
BORKMAN.
Az a lehellet az én éltető levegőm. Az a lehellet ugy száll felém, mint alázatos szellemek üdvözlete. Érzem a leláncolt milliókat; érzem, a mint az ércek felém nyújtják ágas-bogas, csábító karjaikat. Magam előtt láttam őket, mint megelevenedett árnyakat — azon az éjszakán, mikor lámpával a kezemben, odalenn álltam a bank szobáiban. Akkor föl akartatok szabadulni. Én akartalak fölszabadítani. Nem bírtam véghez vinni. A kincs megint a mélységbe sülyedt. (Előre nyújtott karokkal.)
De itt, az éj csöndjében megsúgom nektek; szeretlek benneteket, a kik tetszhalottként ott feküsztök a mélység sötétségében! Szeretlek benneteket, ti élet után sovárgó kincsek — a nyomotokban járó fényes kísérettel, a hatalommal, a pompával és dicsőséggel! Szeretlek, szeretlek, szeretlek benneteket!
博克曼
那阵狂风正是我的生命的呼吸。它好像是我手下的精灵对我敬礼。我好像摸着了埋藏在地下的几百万财富，我看见金属矿脉向我伸开它们的曲折、蔓延、招引的手臂。那天晚上我拿着蜡烛站在保险库里的时候，它们好像是一群活的东西，在我眼前出现。你们要求自由，我想解放你们。然而我的力量不够，这些宝藏又陷到地下去了。（伸开两手）然而，现在夜深人静，我要悄悄告诉你们：我爱你们这些被困在黑暗世界的宝贝！ 我爱你们这些想见天日、还没出世的宝藏！ 我爱你们的辉煌的权力和荣华！ 我爱你们，我爱你们，我爱你们！
