Bibliotheca Polyglotta

THE THIEF
The cavern is deep,
and the Prophet great!
[They make off, leaving the booty behind them. The horsemen gradually disappear in the distance.]

DER DIEB.
Tief ist die Höhle
Und groß der Prophet!
(Sie flüchten und lassen die Kostbarkeiten im Stich. Die Reiter verlieren sich in der Ferne.)

A TOLVAJ.
A barlang megment, élni hagy,
És a próféta nagy.
(Elmenekülnek s elhagyják a drágaságokat. A lovagok eltűnnek a távolban.)

A TOLVAJ
A barlang mély
s a próféta nagy!
(Otthagyják a drága zsákmányt, és elmenekülnek.
A lovasok eltűnnek a távolban.)

Вор
Гибель страшна,
Но велик пророк.
Убегают, бросая краденое. Всадники скрываются.

贼
(抱着胳膊)
我爹当过贼，所以我也得偷。

PEER GYNT
(kommer skærende på en rørfløjte).
Hvilken livsalig morgenstund! –
Skarnbassen triller sin kugle i gruset;
sneglen kryber af sneglehuset.
Morgenen; ja, den har guld i mund. –
Det er dog i grunden en mærkelig magt,
naturen har sådan i dagslyset lagt.
Man føler sig så tryg, føler modet vokse,
turde gerne, om så var, binde an med en okse. –
Hvilken stilhed omkring! Ja de landlige glæder, –
ubegribeligt nok, at jeg vraged dem før;
at man lukker sig inde i de store stæder,
blot for at rendes af pakket på dør. –
Nej; se, hvor firbenen vimser omkring,
snapper og tænker på ingenting.
Hvilken uskyld selv over dyrenes liv.
Hvert holder sig skaberens bud efterretteligt,
bevarer sit særlige præg uudsletteligt,
er sig selv, sig selv gennem leg og kiv,
sig selv, som det blev på hans første bliv.
(sætter lorgnetten på næsen.)
En padde. Midt i en sandstensblok.
Forstening omkring. Kun hovedet ude.
Der sidder den og ser, som gennem en rude,
på verden og er sig selv – nok. –
(tænker sig om.)
Nok? Sig selv –? Hvor er det, det står?
Jeg har læst det, som gut, i en såkaldt storbog.
Var det huspostillen? Eller Salomons ordbog?
Fatalt; jeg mærker, at år for år
min sans for tiden og stedet forgår.
(sætter sig ned i skyggen.)
Her er svalt at hvile og strække sine fødder.
Se, her gror bregner. Spiselige rødder.
(smager lidt.)
Det er ligere mad for et kreatur; –
men der står jo skrevet: tving din natur!
Endvidere står der: hovmod må bøjes.
Og hvo sig fornedrer, han skal ophøjes.
(urolig.)
Ophøjes? Ja, det vil ske med mig; –
det er umuligt at tænke sig andet.
Skæbnen vil hjælpe mig bort fra landet
og mage det så, at jeg kommer ivej.
Dette her er en prøvelse; siden kommer frelsen, –
når bare Vorherre under mig helsen.
(skyder tankerne fra sig, tænder en cigar, strækker sig og stirrer ind over ørken.)
Hvilket umådeligt, grænseløst øde. –
Langt derborte skridter en struds. –
Hvad skal en egentlig tro var Guds
mening med alt dette tomme og døde?
Dette, som alle livskilder savner;
dette forbrændte, som ingen gavner; –
denne brøk af verden, som ligger brak;
dette lig, som ej, siden jordens fødsel,
har bragt sin skaber så meget som tak, –
hvi blev det til? – Naturen er ødsel. –
Er det hav, det i øst, det blinkende, flakke,
som glittrer? Umuligt; kun sansebedrag.
Havet er i vest; det højner sig bag,
dæmmet ude fra ørken ved en skrånende bakke.
(en tanke farer gennem ham.)
Dæmmet ude? Så kunde jeg –! Højden er smal.
Dæmmet ude! Et gennembrudd blot, en kanal, –
som en livsensflod vilde vandene skylle
ind gennem svælget og ørken fylde!
Snart vilde hele den glødende grav
ligge der frisk som et kruset hav.
Oaserne vilde som øer sig højne,
Atlas grønnes som fjeldkyst mod nord;
sejlere vilde, som fugle forfløjne,
skære mod syd karavanernes spor.
Livende luft vilde sprede de kvalme
dunster, og dugg vilde drysse fra sky;
folk vilde bygge sig by ved by,
og græs vilde gro om den svajende palme.
Landet i syd bag Saharas mur
blev til et kystland med frisk kultur.
Damp vilde drive Tombuktus fabrikker;
Bornu blev koloniseret med il;
op gennem Habes foer forskeren sikker
i sin waggon til den øvre Nil.
Midt i mit hav, på en fed oase,
vil jeg forplante den norske race;
det dølske blod er jo kongeligt næsten;
arabisk krydsning vil gøre resten.
Rundt om en vik på en stigende strand
får jeg lægge Peeropolis, hovedstaden.
Verden er aflægs! Nu kommer raden
til Gyntiana, mit unge land!
(springer op.)
Bare kapitaler, så er det gjort. –
En nøgle af guld til havets port!
Korstog mod døden! Den griske puger
skal åbne for sækken, der han ligger og ruger.
For frihed sværmes i alle lande; –
som asnet i arken vil jeg sende et råb
over verden og bringe befrielsens dåb
til de dejlige, bundne, vordende strande.
Jeg må frem! Kapitaler i øst eller vest!
Mit rige, – mit halve rige for en hest!
(Hesten vrinsker i fjeldkløften.)
En hest! Og klædning! – Og smykker, – og værge!
(går nærmere.)
Umuligt! Jo, virkelig –! Hvad? Jeg har læst
etsteds at viljen kan flytte bjerge; –
men at den også kan flytte en hest –!
Vås! Det er faktum, at her står hesten; –
ab esse ad posse og så videre forresten –
(trækker klædningen udenpå og ser ned over sig.)
Sir Peter, – og Tyrk fra top til rod!
Nej, en véd aldrig, hvad der kan hændes. –
Rap dig, Grane, min ganger god!
(stiger i sadlen.)
Guldtøffel til at støtte min fod!
På ridestellet skal storfolk kendes!
(han galopperer ind i ørken.)

PEER GYNT
[enters, cutting a reed whistle]
What a delectable morning-tide!—
The dung-beetle’s rolling his ball in the dust;
the snail creeps out of his dwelling-house.
The morning; ay, it has gold in its mouth.—
It’s a wonderful power, when you think of it,
that Nature has given to the light of day.
One feels so secure, and so much more courageous,—
one would gladly, at need, take a bull by the horns.—
What a stillness all round! Ah, the joys of Nature,—
strange enough I should never have prized them before.
Why go and imprison oneself in a city,
for no end but just to be bored by the mob.—
just look how the lizards are whisking about,
snapping, and thinking of nothing at all.
What innocence ev’n in the life of the beasts!
Each fulfils the Creator’s behest unimpeachably,
preserving its own special stamp undefaced;
is itself, is itself, both in sport and in strife,
itself, as it was at his primal: Be!
[Puts on his eye-glasses.]
A toad. In the middle of a sandstone block.
Petrifaction all round him. His head alone peering.
There he’s sitting and gazing as though through a window
at the world, and is — to himself enough.—
[Reflectively.]
Enough? To himself —? Where is it that’s written?
I’ve read it, in youth, in some so-called classic.
In the family prayer-book? Or Solomon’s Proverbs?
Alas, I notice that, year by year,
my memory for dates and for places is fading.
[Seats himself in the shade.]
Here’s a cool spot to rest and to stretch out one’s feet.
Why, look, here are ferns growing-edible roots.
[Eats a little.]
’Twould be fitter food for an animal —
but the text says: Bridle the natural man!
Furthermore it is written: The proud shall be humbled,
and whoso abaseth himself, exalted.
[Uneasily.]
Exalted? Yes, that’s what will happen with me;—
no other result can so much as be thought of.
Fate will assist me away from this place,
and arrange matters so that I get a fresh start.
This is only a trial; deliverance will follow,—
if only the Lord lets me keep my health.
[Dismisses his misgivings, lights a cigar, stretches himself, and gazes out over the desert.]
What an enormous, limitless waste!—
Far in the distance an ostrich is striding.—
What can one fancy was really God’s
meaning in all of this voidness and deadness?
This desert, bereft of all sources of life;
this burnt-up cinder, that profits no one;
this patch of the world, that for ever lies fallow;
this corpse, that never, since earth’s creation,
has brought its Maker so much as thanks,—
why was it created?— How spendthrift is Nature!—
Is that sea in the east there, that dazzling expanse
all gleaming? It can’t be; ’tis but a mirage.
The sea’s to the west; it lies piled up behind me,
dammed out from the desert by a sloping ridge.
[A thought flashes through his mind.]
Dammed out? Then I could —? The ridge is narrow.
Dammed out? It wants but a gap, a canal,—
like a flood of life would the waters rush
in through the channel, and fill the desert!
Soon would the whole of yon red-hot grave
spread forth, a breezy and rippling sea.
The oases would rise in the midst, like islands;
Atlas would tower in green cliffs on the north;
sailing-ships would, like stray birds on the wing,
skim to the south, on the caravans’ track.
Life-giving breezes would scatter the choking
vapours, and dew would distil from the clouds.
People would build themselves town on town,
and grass would grow green round the swaying palm-trees.
The southland, behind the Sahara’s wall,
would make a new seaboard for civilisation.
Steam would set Timbuctoo’s factories spinning;
Bornu would be colonised apace;
the naturalist would pass safely through Habes
in his railway-car to the Upper Nile.
In the midst of my sea, on a fat oasis,
I will replant the Norwegian race;
the Dalesman’s blood is next door to royal;
Arabic crossing will do the rest.
Skirting a bay, on a shelving strand,
I’ll build the chief city, Peeropolis.
The world is decrepit! Now comes the turn
of Gyntiana, my virgin land!
[Springs up.]
Had I but capital, soon ’twould be done.—
A gold key to open the gate of the sea!
A crusade against Death! The close-fisted old churl
shall open the sack he lies brooding upon.
Men rave about freedom in every land;—
like the ass in the ark, I will send out a cry
o’er the world, and will baptise to liberty
the beautiful, thrall-bounden coasts that shall be.
I must on! To find capital, eastward or west!
My kingdom — well, half of it, say — for a horse!
[The horse in the cleft neighs.]
A horse! Ay, and robes!— jewels too,— and a sword!
[Goes closer.]
It can’t be! It is though —! But how? I have read,
I don’t quite know where, that the will can move mountains;—
but how about moving a horse as well —?
Pooh! Here stands the horse, that’s a matter of fact;
for the rest, why, ab esse ad posse, et cetera.
[Puts on the dress and looks down at it.]
Sir Peter — a Turk, too, from top to toe!
Well, one never knows what may happen to one.—
Gee-up, now, Grane, my trusty steed!
[Mounts the horse.]
Gold-slipper stirrups beneath my feet!—
You may know the great by their riding-gear!
[Gallops off into the desert.]

PEER GYNT
(kommt, eine Rohrflöte schneidend.)
Wie holdselig ist diese Morgenstund’! –
Der Mistkäfer rollt seine Kugel im Dreck;
Aus seinem Schneckenhaus kriecht der Schneck.
Ja, ja, – der Morgen hat Gold im Mund!
Es ist doch im Grund eine seltsame Macht,
Womit so Natur das Frühlicht bedacht.
Man fühlt sich so sicher, fühlt alle Furcht schwinden,
Man würde, tät’s not, mit ’nem Ochsen anbinden. –
Wie still’s hier rings ist! Ja, die ländlichen Freuden, –
Unbegreiflich genug, daß ich einst sie verwarf;
Daß man einkerkert sich in finstern Gebäuden,
Bloß daß jeder Lump dir ins Haus rennen darf. –
Nein, sieh, wie der Eidechs sich Schnaken fängt,
Schnappt, huscht, schnappt und an nichts dabei denkt.
Welch eine Unschuld solch Tier offenbart!
Jedwedes folgt seinem Schöpfer fein züchtiglich,
Bewahrt sich sein Sondergepräg’ unverflüchtiglich,
Ist es selbst in jeglicher Lebensart,
Es selbst, es selbst, wie es ward, da es ward.
(Setzt die Lorgnette auf die Nase.)
Ein Krötlein. In einem Sandstein. Guck’!
Versteinerung rings. Nur der Kopf ist heraus.
Da sitzt es und sieht, wie aus einem Haus,
Auf die Welt und ist sich selber – genug. –
(Denkt nach.)
Genug? Sich selber –? In welcher Küchen
Warddas Wort gekocht? Wo las ich das schon?
In der Hauspostillen? Oder Salomons Sprüchen?
Vertrackt! Gestehe dir, alter Sohn,
Dein Gedächtnis spricht allem Anstand Hohn.
(Setzt sich in den Schatten.)
Hier ist ein Fleckchen für Bärenhäuter.
Ah, da gibt’s Farren! Eßbare Kräuter!
(Schmeckt ein wenig davon.)
Das ist eher Brot für die Kreatur; –
Doch freilich, es heißt: Zwing deine Natur!
Des weiteren steht da: Hochmut vergehet.
Und wer sich erniedrigt, der wird erhöhet.
(Unruhig.)
Erhöhet? Gewiß, so wird mir geschehn; –
Es ist ganz unmöglich, sich’s anders zu denken.
Das Schicksal wird meine Schritte lenken.
Dies ist eine Prüfung; ich werd’ sie bestehn, –
Und für eine Zukunft, da Freude sein wird, –
Dafern der Herr mir Gesundheit verleihn wird.
(Schüttelt die Gedanken ab, zündet sich eine Zigarre an, streckt sich aus und starrt in die Wüste hinaus.)
Welch unermeßliche, endlose Leere! –
Dort in der Ferne schreitet ein Strauß. –
Was im Gefüge des Weltenbaus
Gott wohl plante mit diesem Meere
Sandes, mit diesem alles versagenden,
Diesem verbrannten, niemandem tragenden; –
Diesem Bruch der Erde, der brach liegt!
Diesem Leichnam, der tempelschänderisch
In der Schöpfung reichem Gemach liegt!
Wozu ward er? Die Natur ist verschwenderisch.
Ist dies die See, dort im Osten, der Flor
Von Silber? Unmöglich! Nur Sinnenbetrug!
Die See liegt im Westen; zurück und empor
Gedämmt durch ragender Dünen Zug –
(Ein Gedanke durchblitzt ihn.)
Gedämmt? So könnt’ ich –! Die Höhen sind schmal.
Gedämmt! Ein Durchbruch nur, ein Kanal, –
Und, ein Lebensstrom, würden die Wasser brüllen
Herein durch den Schlund und die Wüste füllen!
Bald würd’ der ganze glühende Plan
Blaun, ein gekräuselter Ozean.
Die Oasen würden als Inseln ihn kleiden,
Bergküste würde des Atlas Grat;
Die Segler würden wie Sturmvögel schneiden
Der Karawanen ertrunkenen Pfad.
Lebenshauch würde zerstreuen das Qualmen
Der Dünste, und Tau würde triefen die Wolk’;
Stadt um Stadt würde bauen das Volk,
Und Gras würde grünen um schwankende Palmen.
Südwärts der Sahara würd’ alle Flur
Küstengebiet mit verjüngter Kultur.
Dampf würde treiben Timbuktus Fabriken;
Bornu bekäm’ europäischen Stil;
Nach Habes hinauf würd’ den Forscher man schicken
Im sichern Waggon bis zum oberen Nil.
Mitten im Meer, auf ’nem fetten Eiland,
Geb’ ich der Norwegerrasse dann Freiland;
Das Gudbrandstal hat ja schier königlich Blut;
Kreuzung mit Arabern ’s Übrige tut.
Auf einer Bucht ansteigendem Strand
Geb’ dannPeeropolis allem die Weihe! –
Die Welt ist abgelebt. Jetzt kommt die Reihe
An Gyntiana, mein junges Land.
(Springt auf.)
Nur Kapitalien, so sprießt es empor. –
Einen Schlüssel von Gold zu des Meeres Tor!
Kreuzzug dem Tod! Heraus aus der Katzen,
Geizhals, die zwecklos gehüteten Batzen!
Für Freiheit pocht es in allen Brüsten; –
Gleich dem Esel der Arche will rufen ich laut
Übern Erdball und bringen die Meerwasserbraut
Meinen harrenden, schmachtenden Zukunftsküsten.
Fort, fort! Kapital zusammengekehrt!
Mein Reich, – mein halbes Reich für ein Pferd!
(Das Pferd wiehert in der Felsenschlucht.)
Ein Pferd! Und Kleider! – Und Waffen – und Schätze
(Tritt näher.)
Unmöglich! Nein, wirklich –! Mir ward wohl gelehrt
Irgendwo, daß der Wille Berge versetze; –
Doch daß er sogar versetzt ein Pferd –!
Gewäsch! Genug: Dort Roß, hie Reiter; –
Ab esse ad posse und so weiter und so weiter –.
(Zieht die Kleider über die seinigen an und blickt an sich herab.)
Sir Peter, – und Türke vom Scheitel bis zur Sohl’!
Wer prophezeite wohl gestern solch Heute!
Spute Dich, Grane mein, preisliche Beute!
(Steigt in den Sattel.)
Güldne Pantoffel als Bügel! Ei wohl!
Am Reitzeug erkennt man die fürnehmen Leute!
(Er galoppiert in die Wüste hinein.)

PEER GYNT
(jő, nádisípot vág.)
Milyen dicső regg, édes Istenem!
Ganajbogár turkál a szemeten,
A csiga kis házából útra kel,
Hja, ki korán kel, az aranyat lel.
Csodás erője van a szent tavasznak,
Holott újult erők fakadnak,
Feszül a kar, bátorrá lesz a gyáva,
S ha kell, bikával is birokra szállna.
Csönd mindenütt ... hja a szabad természet,
Megválnom tőle, ez lett rám a végzet.
Hogy lehet városokba lakni?
Minden rongy néptől oldaladba kapni
Lökést, ütést? ... Hogy futkos az evet?
Csigát fog ... hopp ... most egyet megevett.
Mily ártatlan az állat, látni mingyár,
Mindegyik égi rendelés szerint jár,
Mindegyik munkál, fárad, sohse lomhán,
S marad ő, ő maga, sohsem változván.
(Lorgnettejét orrára teszi.)
Béka a kőben! Bámulat!
Körül bezárva. Csak feje szabad.
Itt ül nyugodtan nézve szerteszét,
Ő önmagának minden és elég.
(Elgondolkozik.)
Elég? magának? Ezt már ösmerem.
Hol olvastam? A bibliába? Nem!
Öregül öreg, csak valld be már, mindenképp
Érzed, hogy elméd napról-napra gyengébb.
(Leül az árnyékban.) Itt jó hűvös van; meg lehet pihenni.
Ni, páfrány, gyökerét jó lesz megenni.
(Megkóstolja.)
Barom szájába való e falat.
De írván van: Ember, győzd meg magad!
Továbbá: Porba dől a büszkeség.
S első lesz, ki volt utolsó elébb.
(Nyugtalanul.)
Első? no persze. Minden azt mutatja,
Számítnom kell e fényes fordulatra.
A sors érettem majd csak közbejár.
Ez volt a próba, de most vége már.
Most a jövő vár minden örömével,
Csak győzzem is kivárni egészséggel.
(Szivarra gyújt és kibámul a sivatagba.)
Határtalan, kietlen sivatag!
Egy struccz im ott a távolban halad ...
Mi járhatott a jó Isten fejében,
Mikor e rettentő, vigasztalan,
Véget nem érő, hasztalan
Szörnyet teremté? Én nem értem.
E tetemet, mely meggyalázza
A föld termékeny téreit,
Melynek talaját nem trágyázza
A könny, hol öröm nem virít.
E föld, mely mindig parlagon hever,
E jajszó, a szívnek fojtó teher.
Tán a keletnek tengerárja ez?
De hisz a tenger napnyugatra van,
Ottan nyaldossa untalan
A gátakat, ott zúg, ott terjedez.
(Egy gondolat villámlik át agyán.)
A gátakat? ... de a gát alacsony ...
Nem kell hozzá, csak egy csatorna,
És élet ömlenék el a habon
S a sivatag vízáradatba forrna!
Az izzó, pusza sivatagba
Hatalmas, élő tengerár dagadna!
Minden oázis egy sziget,
Az Atlas hegye legelő,
S hol most a karaván üget,
Vitorlás rontana elő.
S amint győzött a tenger árja,
Eltűnne mind a ronda pára,
A felhőből eső omolna,
Város támadna itt városra,
És enyhe pázsit, lenge pálma.
És mivelt partvidékre válna
A Sahara déli vidéke,
Timbuktuban gyár tüze égne,
Bornu épülne európai módra,
És egész Abessynián
Modern vasúti sin húzódna
A felső Nílig. Azután
A tenger közepén, dús szigeten
Letelepítném norvég nemzetem.
A Gudbrand-völgyi mind királyi vér,
Látnók, arab keresztezés mit ér.
Magas parton, mely büszke hegyre visz,
Épülne a főváros, Peeropolis.
... Kiélt már a világ, most hát sorára
Kerül az én országom, Gyntiána.
(Kiugrik.)
Csak töke kell, már semmi sem hiányoz,
Aranykulcs a tengernek kapujához.
Le a halállal és ide a pénzzel,
Melyet zsákjában öröz szenvedélylyel;
Szabadságvágy élteti a világot,
S Noé galambjaként én hírt kiáltok
E szép rabföldnek, hogy mindütt hallhassák.
Gazdagság légyen jelszavunk, szabadság!
Előre, föl! most már habozni nem szabad!
Országomat egy lóért vagy — félországomat!
(A ló nyerít a szakadékban.)
Ló és ruha, kincsek is, ez csoda tán!
(Közelebb megy.)
Nem, nem lehet; egykor ugyan tanulám:
Hegyeket mozdíthat el az akarat.
Hegyeket? no igen, lehető. De lovat?
Fecsegés! A lovat látod és lovasát:
Ab esse ad posse — és így tovább.
(Fölölti a ruhát s megnézi magát.)
Sir Péter most már talpig török úr.
"Már ezt a mai napot szeretem."
Igy mondták egyszer csók után nekem.
(Nyeregbe száll.)
Arany kengyelvas? Jól van, finomul!
"Lószerszámon látni azt,
Ki az úr és ki paraszt!"
(Bevágtat a sivatagba.)

PEER GYNT
(nádsípot faragva jön)
Be jó ma ezen a drága reggelen! -
A ganajtúró gömbjét gurítja a földön,
csigaházából a csiga előjön.
Aranyat lel, aki korán kel. Igen.
Ez a napfény, mely ömlik szabadon,
mégis csodálatos hatalom:
nyugodt az ember, érzi: feszül a kedve,
ökörrel is bátran kötekedne. -
Ó, csend! Vidéki öröm hazája!
Hogy vethettem meg egykor annyira én!
Magát az ember a városokba zárja,
hol csőcselék tolong a ház küszöbén. Ni, a gyík: surran s figyeli a legyet,
bekap egyet, s nem gondol egyebet.
Ártatlan az állat. Mily hűségesen
követi a teremtő rendelését,
megtartja a jellegét, a viselkedését.
Küzdhet, játszhat: maga, más sohasem
maga, s első percétől csak ilyen.
(Lornyettjét az orrához illeszti.)
Varangy. Pici kőodvában ül.
Kőpusztából kukkan ki fejével,
s néz, mintha ablakon át tekintene széjjel,
s magának elég ő - így; egyedül.
(Elgondolkozik.)
Elég? Magának - Hol is -? Azt hiszem -
Igen, olvastam siheder koromban
nagy könyvben. Posztillában vagy Salamonban?
Bizony, évről évre észreveszem:
az időt s helyet téveszti eszem. (Árnyékos helyre ül.)
Hűs folt. Jó lesz heverőhelyemnek.
Nini, páfrány. Itt ehető füvek teremnek.
(Megízleli.)
A baromnak jó, no de nem nekem.
Bár meg vagyon írva: győzz természeteden.
De ez is: a kevélység összeroskad,
s felemeltetés jut az alázatosnak. (Nyugtalanul.)
Felemeltetés? Így lesz, tudom én; -
másként képzelni is lehetetlen.
A sors elvisz erről a kietlen
földről, a kezét kinyújtja felém.
Ez próba, de biztat már a reményem,
ha az Úr megtartja a testemet épen.
(Elhessegeti gondolatait, cigarettára gyújt,
végignyújtózik, és belebámul a sivatagba.)
Homok, homok, mely a végtelenbe vész el. -
Ott, messze mi az? Strucc lépeget. -
Az Isten célja mi lehetett
ezzel az üres sivatag-vidékkel?
E földdel, amelyen élet nem fakadhat,
s mely így, kiégve, nem fogan és nem adhat; -
csak parlagon heverő homoktömeg,
s a legelső naptól fekszik hullamódra,
s hogy lett, az Urának nem köszönte meg. -
A természet az erőt pazarolja. -
Keleten tán tenger csillog a naptól?
Káprázat, én látom egyedül.
A tenger amott, nyugatra feszül,
s homokhát zárja el a sivatagtól.
(Hirtelen egy gondolat ragadja meg.)
Elzárja? De én - Nem széles a gát.
Elzárja? Csatornával töröm át, -
s az életadó víz vad, szilaj árja
bezúdul a pusztába, a sivárba!
Ár lengne az izzó sír sivatagán,
friss habbal, mint fodros vízű óceán,
szigetévé lesz az oázis az árnak,
zöld északi parttá Atlasz, a vad,
s vitorlások, mint lenge sirályhad
szállnak, hol most karaván halad.
Élő levegő oszlatja szelében
a gőzt, a vidék ege harmatot ad,
építik sorra a városokat,
s fű serked a hajló pálma tövében.
A Szaharától délre, lenn,
a parton friss kultúra terem.
Timbuktuban gőz hajtja a gyári gépet,
Bornut meg gyarmatosítva művelik,
s a kutató, ki a Nílusfő-vidéket
keresi, vonaton megy Habeszig.
Kövér szigetet keresek ki itt lenn
s a norvég fajt ide áttelepítem;
majdnem királyi törzs völgyemnek a népe;
itt majd arab vér juthat erébe. Öböl körül, szelidebb hegyoldalon
valóra válik Peerropolis, az álmom.
A világ vén. Most jön az én világom:
fiatal, szép Gyntiana államom!
(Felugrik.)
Csak tőke - a tőke mindent rendbe hoz,
aranykulcs a tengerkapuhoz!
Harc a halál ellen! Amíg ki nem oldja
zsákját, melyen úgy ül, mintha kotolna.
Szabadságért hevülnek a népek.
S én, mint csacsi a bárkán ordítozom,
s a szabadulás szent keresztvizét hozom,
születő, csodaszép partok, tifelétek! Megyek! Adj tőkét, kelet és nyugat!
Egy lóért - fél birodalmamat!
(A ló nyerít egyet a szakadékban.)
Nini! Ló! Ruha! - Fegyverek! Ékszer!
(Közelebb megy.)
Lehetetlen! Olyat olvastam, igen:
az akarat hegyeket mozdít erejével;
de hogy lovat is -! Sehol, sohasem.
Locsogás! Itt áll a ló, bizony Isten,
ab esse ad posse, s a többi is itten -
(Felöltözik a talált ruhába, s végignéz magán.)
Sir Péter - ilyen az igaz török ám!
Nem tudjuk, mit hoz a sors akaratja. -
Előre, Grane, jó paripám!
(Nyeregbe száll.)
A kengyel: szép aranyos topán!
A lovas rangját szerszáma mutatja!

Пер Гюнт
(появляется, вырезая дудочку)
Что, в самом деле, за дивный рассвет!
Горло прочистить торопится птаха,
Улитка из домика лезет без страха.
Утро! Прекрасней времени нет!
Всю силу, какая в ней только нашлась,
Природа вложила в утренний час.
В сердце уверенность зреет такая,
Словно сейчас одолею быка я.
Тихо-то как! Превосходство деревни
Было мне раньше понять не дано.
Пусть города громоздятся издревле,
Всякого сброду в них вечно полно.
Глянь-ка, вот ящерица ползет,
Ведать не ведая наших забот.
Истинно, зверь невинен любой!
Он воплощает промысел божий,
То есть живет, на других непохожий,
То есть собой остается, собой,
Обижен ли он иль обласкан судьбой.
(Смотрит в лорнет.)
Жаба. Зарылась себе в песок
Так, что с трудом ее мы находим,
А тоже взирает на мир господень,
Упиваясь собой. Погоди-ка чуток!
(Задумывается.)
Упиваясь? Собой? Это чьи же слова?
И где я читал их во время оно?
Они из молитв? Из притч Соломона?
Проклятье! Слабеет моя голова,
И прошлое я вспоминаю едва.
(Садится в тень.)
Здесь, в холодке, мне будет удобно.
Эти вот корни вроде съедобны.
(Ест.)
Пища пригодна скорей для скота,
"Плоть усмиряй!" - говорят неспроста.
Сказано также: "Умерь гордыню!
Возвысится тот, кто унижен ныне".
(Встревоженно.)
Возвысится! Это и есть мой путь.
И может ли впрямь оно быть по-иному?
Судьба воротит меня к отчему дому,
Позволит все к лучшему обернуть.
Сперва испытанье, потом избавленье.
Лишь дал бы здоровье господь да терпенье!
(Отгоняя черные мысли, закуривает сигару, ложится и смотрит вдаль.)
Ну и пустыня - вправду без края!
Страус как будто шагает вдали.
Эх, кабы в толк мне взять помогли,
Что бог замышлял, эту сушь созидая!
Для жизни людской она не пригодна,
Выжжена солнцем, мертва и бесплодна,
Нет ни предела ей, ни конца,
Здесь не пробьются подспудные воды.
Она, со времен сотворенья, творца
Не благодарила. Гримаса природы!
А что это там блестит на востоке?
Не море ли? Нет, невозможно. Мираж.
На западе море! Приморский пейзаж
Лежит за грядой холмов невысоких.
(Внезапно осененный.)
Я мог бы... поскольку заслон тут мал...
Устроить проток, прокопать канал,
И хлынут бурлящие волны по ныне
Безжизненной и безысходной пустыне.
Я превратить бы поистине мог
В бескрайнее море бесплодный песок.
Оазисы стали бы здесь островами,
Зазеленело бы все вокруг.
Летели б морские суда над волнами,
Как птицы, пути пролагая на юг.
Воздух морской принес бы прохладу,
Ливень с небес бы хлынул сюда,
Люди воздвигли бы здесь города,
Выжженный край уподобили саду!
На юг от Сахары возникнуть должна
Цивилизованная страна!
Борну начнут заселять колонисты,
А в Тимбукту станут строить завод,
К Верхнему Нилу удобно и быстро
Поезд от Габеса довезет,
Там, где пышней распустится зелень,
Мы благородных норвежцев поселим,
Раз мы, норвежцы, причислены к знати,
Примесь арабская будет нам кстати.
А где в залив ударяет волна,
Будет Перполис построен, столица.
Мир одряхлел. Так должна появиться
В нем Гюнтиана, младая страна.
(Вскакивая.)
Только бы денег, и дело пойдет -
Ключ золотой от морских ворот!
В бой против смерти! Взять бы богатства,
Что в сундуках без дела пылятся!
Люди живут, свободы желая, -
Как осел из ковчега, я кликну клич,
И процветания можно достичь
Для ныне пустынного, мертвого края!
Выбраться - вот что волнует меня,
А капитал не минует меня.
Ныне полцарства отдам за коня.
Из ущелья доносится ржание.
Лошадь и сбруя, наряд и оружье!
(Подойдя ближе.)
Откуда? Но что удивляет меня?
Воля движет горами, тогда почему же
Не сотворить ей также коня?
Чушь! Доверяться фактам в обычае.
Ab esse ad posse - конь в наличии. ¹
(Переодевается и оглядывает себя.)
Сэр Гюнт стал турком с нынешних пор.
Ну, кто бы подумал! Дивное платье,
И конь красавец, и краше нет шпор!
(Садясь в седло.)
Скачи, вороной, во весь опор!
Лихая езда - привилегия знати.
(Скачет в пустыню.)

窝赃者
我爹窝过赃，所以我也得窝赃。贼
咱们得承受自己那份命运，得保持自己的本来面目。窝赃者
听，脚步声走近了。快跑吧，快跑吧!可是往哪儿跑呢? 贼
洞穴是深的。先知是伟大的!
(他们把赃物丢下，逃跑了。骑士们越走越远，终于消失。) 培尔
(走进来，手里削着一支芦笛)
哦，多么美好的早晨啊!屎壳郎在沙土里打着滚，蜗牛从壳里伸出了头。对，早晨比金子还要宝贵。大自然赋予白昼以这种神奇的力量，可真是做了一件了不起的好事。你感到安全，感到勇气倍增，敢于去同野牛角斗。啊，乡间多么宁静呀!真奇怪，我怎么从来没欣赏过这些景物。真不能设想人们竟然把自己关在大城市里，受到同类的烦扰和祸害。看那爬来爬去的壁虎，它们在无忧无虑地晒着太阳。这些动物多么天真无邪啊!每个都在执行着造物主的意旨，每个都带着本物种永久性的特征，无论在玩耍还是吵架，都保留着上帝在创造它们的时候所赋予它们的本色。
(戴上眼镜)
呃，一只蛤蟆，半隐在一簇沙岩里，只把脑袋伸出来偷望着。瞧它坐在那里，像坐在窗口那么地凝望着世界。他只要顾自己就够啦。
(沉思地) 就够啦!要忠实于自己!我是在什么地方看到这句话的？我想，是在《圣经》里。要么是在祈祷书里? 还是在《箴言》里? 真奇怪，随着岁月的流逝，我对日期和地点的记忆越来越模糊了。
(在阴凉处坐下来)
这块儿倒挺凉快。我在这儿歇歇脚，伸伸腿。瞧，这儿有些植物的根儿是能吃的。
(尝了尝其中的一棵)
这是给牲口吃的。可是有句俗话说：“要克服你对某些东西的反感。”另一句是：“骄傲必栽跟斗。”还有一句说：“自甘卑微的人要变得崇高。”
(不安起来)
崇高？对，我的地位就要变得崇高。势必如此。命运会领我走开这个地方，让我再飞黄腾达起来。这是我受考验的时刻。只要上帝给我力量，我必得救。
(他尽量不去思索，点上一支雪茄，伸直了腿，凝视着沙漠)

(Telt hos en araberhøvding, ensomt på en oase.)
(Peer Gynt i sin østerlandske dragt hvilende på hynder. Han drikker kaffe og røger af en lang pibe. Anitra og en flok piger danser og synger for ham.)

Scene Sixth
[The tent of an Arab chief, standing alone on an oasis.]
[PEER GYNT, in his Eastern dress, resting on cushions. He is drinking coffee, and smoking a long pipe. ANITRA, and a bevy of GIRLS, dancing and singing before him.]

(ZELT EINES ARABERHÄUPTLINGS, EINSAM AUF EINER OASE.)
(PEER GYNT in seiner orientalischen Tracht, auf Polstern ruhend. Er trinkt Kaffee und raucht aus einer langen Pfeife. ANITRA und EINE SCHAR MÄDCHEN tanzen und singen ihm vor.)

Arab törzsfő sátra egy oázison.
PEER GYNT keleti viseletében egy párnán pihen. Kávét iszik és csibukozik. ANITRA s egy sereg lány dalolnak és tánczolnak.

Arab főnök sátra. A sátor magában áll egy oázison. Peer Gynt keleti öltözetben párnákon pihen. Kávét iszik, és hosszú szárú pipából füstöt ereget. Anitra meg egy csapat leány táncol előtte, és énekel neki.

Шатер арабского вождя, одиноко стоящий среди оазиса,
Пер Гюнт в восточно одеянии возлежит на подушках. Он пьет кофе и курит трубку на длинном чубуке. Анитра и девушки пляшут и поют.

是多么辽阔的、无边无际的荒地啊!远处一只鸵鸟在徘徊，当上帝创造这么一片广漠无垠的荒芜地带时，我纳闷他的用意究竟是什么? 这片沙漠缺乏生命所需要的任何东西。这片干枯的、完全没用的陆地，这贫瘠的土壤，这具僵尸，从开天辟地，对造物主连句“谢谢”也没说过。为什么要创造它呢? 大自然是不讲求实利的。东边的那个是海吗?不会的。那准是幻景。海是在西方，它在我后头。那座山是挡住海水的堤坝。
(脑子里忽然出现了一个念头)
堤坝！嗯，也许，——！山不算高。堤坝!爆破一下，就会出现一条运河!汹涌的水宛如生命的河流，淹没了沙漠。

PIGERNES KOR.
Profeten er kommen!
Profeten, herren, den alting vidende,
til os, til os er han kommen
over sandhavet ridende!
Profeten, herren, den aldrig fejlende,
til os, til os er han kommen
gennem sandhavet sejlende!
Rør fløjten og trommen;
profeten, profeten er kommen!

CHORUS OF GIRLS
The Prophet is come!
The Prophet, the Lord, the All–Knowing One,
to us, to us is he come,
o’er the sand-ocean riding!
The Prophet, the Lord, the Unerring One,
to us, to us is he come,
o’er the sand-ocean sailing!
Wake the flute and the drum!
The Prophet, the Prophet is come!

CHOR DER MÄDCHEN.
Der Prophet ist erschienen!
Der Prophet, mit Allweisheit begabet,
Der Herr, der Prophet ist erschienen,
Zu uns übers Sandmeer getrabet!
Der Prophet, der das Rechte stets triffet,
Uns ist er, uns ist er erschienen,
Zu uns durchs Sandmeer geschiffet!
Jauchzt zu Flöten und Tamburinen:
Der Prophet, der Prophet ist erschienen!

LÁNYOK KARA.
A nagy próféta megjelent,
A bölcs, a szép, a jó, a szent,
A homoktengert átszelé
És sietett sátrunk felé.
A próféta, ki sohse téved,
Imé szerény körünkbe lépett,
Peregjen a dob, köszöntse zene,
Im itt a próféta, az Úr vele!

A LEÁNYOK
KARA
Itt a próféta személye!
Itt a próféta személye!
Aki úr, s aki mindenek tudója,
hozzánk jött el, ide tért be,
homokon ló volt a hajója.
Az úr, aki még sose tévedt,
hozzánk jött el, ide tért be,
átszelte a messzeséget.
Szóljon dob s flóta zenéje;
itt a próféta személye!

Хор девушек
Пророк нам явился,
Пророк нам явился,
Пророк всемогущий явился нам ныне,
У нас он, у нас он явился,
Пройдя по пескам пустыни.
Пророк всемогущий, хранитель святыни,
У нас он, у нас он явился,
Пройдя по пескам пустыни.
Мир звуками флейт огласился:
Пророк, пророк нам явился!

整个这片炽热的地狱，就将像碧波万顷的海洋那么充满生气。岛屿般的绿洲将出现。阿特拉斯山脉就将像咱们北欧的海岸一般翠绿。轮船将沿着一度是商队走过的路上.像回巢的鸟群那样往南航进。微风吹起，温度骤降，天空会下起霜来。各地将有城市崛起，在每株迎风摇曳的棕榈周围，将长起青草。撤哈拉沙漠以南将兴起一个健康的国家，将开辟宽阔的港口。廷巴克图的工厂将靠蒸气机开起工来，博尔诺很快就将有移民去开拓。探险队可以乘特别快车经过阿比西尼亚到达尼罗河上游。我要在我这海洋的一片肥沃的绿洲上，繁殖挪威这个民族。山谷里居民的血统几乎都是皇族的，和阿拉伯人杂交起来就更加完美无瑕了。

ANITRA.
Hans ganger er mælken, den hvide,
som strømmer i Paradisets floder.
Bøj eders knæ! Sænk eders hoder!
Hans øjne er stjerner, blinkende, blide.
Intet jordbarn dog tåler
glansens glans af de stjerners stråler!
Gennem ørken han kom.
Guld og perler sprang frem på hans bryst.
Hvor han red blev det lyst.
Bag ham blev mørke;
bag ham foer samum og tørke.
Han, den herlige, kom!
Gennem ørken han kom,
som en jordsøn pyntet,
Kaba, Kaba står tom; –
han har selv forkyndt det!

ANITRA
His courser is white as the milk is
that streams in the rivers of Paradise.
Bend every knee! Bow every head!
His eyes are as bright-gleaming, mild-beaming stars.
Yet none earth-born endureth
the rays of those stars in their blinding splendour!
Through the desert he came.
Gold and pearl-drops sprang forth on his breast.
Where he rode there was light.
Behind him was darkness;
behind him raged drought and the simoom.
He, the glorious one, came!
Through the desert he came,
like a mortal apparelled.
Kaaba, Kaaba stands void;—
he himself hath proclaimed it!

ANITRA.
Sein Zelter der Milch gleicht, der weißen,
Die fleußt in des Paradieses Bronnen.
Beugt Euch! Kniet! Er ist gnädig gesonnen!
Seine Augen sind Sterne voll mildem Gleißen.
Doch welch Erdenkind trägt
Den Glanz des Glanzes, der ihnen entschlägt?
Durch die Wüste kam er.
Gold und Perlen entsprangen auf seiner Brust.
Wo er hinkam, ward Glanz und Lust.
Wo er schied, hat der Samum gewütet,
Wo er schied, Nacht und Dürre gebrütet.
Durch die Wüste kam er,
Kam geschmückt er einher,
Wie ein irdisch Geborener!
Die Kaaba, die Kaaba steht leer; –
Selbst hat’s beschworen er!

ANITRA.
Fehér a sátor, mint a tej,
Mely foly Éden kertébe,
Üdvünkre jött ő ide el,
Előtte térdre, térdre!
Szeme miként csillag ragyog,
De ne tekints beléje,
Mert elvakitana legott
Tündöklő, tiszta fénye.
A pusztán által érkezett,
Arany, gyöngy volt az éke,
Jöttén öröm keletkezett,
S bánat, ha tova lépe,
Előtte fény, Samum mögötte,
Ej, szárazság, iszonyat,
De őt a puszta meg nem ölte,
A teste, lelke szabad!
Hirdetni jött az igazságot,
Szeme már földöntúlit látott.
A Kaaba üres, a Kaaba romba,
Ő maga látta, maga mondja.

ANITRA
Lova színe fehér, akár az Éden
teje, mely szétárad a drága folyókon.
Hajoljon a térd! A fej is hajoljon!
Szelid csillagfény ég a szemében.
De ha ránk tekint e fénnyel,
ki bírja ki földi szemével?
Pusztákon jött ide ő.
Mellén arany és gyöngy fénye volt.
Fény járt, ahol lovagolt.
Mögötte sötét.
Számum s aszály a halált viszi szét.
Eljött a dicső!
Ember-mód jött ide ő,
disze fénybe vonta,
puszta a Kába-kő;
ezt így maga mondta!

Анитра
Явился нам конь его белый,
Как реки молочные рая,
Молитесь, колени склоняя.
Звезда в его взоре горела!
Детям земли унылой
Снести его свет не под силу.
Сквозь пустыню пришел,
Жемчугами и златом горит его грудь.
Пред ним все радо блеснуть,
За ним, однако,
Стена самума и мрака.
Пророк к нам пришел,
Сквозь пустыню пришел.
Как сын человечий.
Божий храм нынче гол, -
Вот о чем его речи.

我要在有着斜坡的海角上建立我的京都——培尔城!世界已经过时，现在该轮到我这个新兴的国家“金特国”了！
(猛然站起来)
只消把钱交给我，就可以办到！一把可以打开海洋之门的金钥匙。一支对抗死亡的十字军。这样一来，那个老吝啬鬼就不得不打开那只装满掠夺物的口袋。此刻，世界各国都在呐喊着要自由。我要像诺亚方舟里那头驴那样在世界各处大声喊叫：自由的洗礼即将到来！我要向那受到禁锢的沿海地带传播，让可爱的自由在那里生长起来。

PIGERNES KOR.
Rør fløjten og trommen;
profeten, profeten er kommen!
(Pigerne danser under dæmpet musik.)

THE CHORUS OF GIRLS
Wake the flute and the drum!
The Prophet, the Prophet is come!
[They continue the dance, to soft music.]

CHOR DER MÄDCHEN.
Jauchzt zu Flöten und Tamburinen:
Der Prophet, der Prophet ist erschienen!
(Die Mädchen tanzen zu gedämpfter Musik.)

LÁNYOK KARA.
Peregjen dob, zene szóljon,
A prófétának hódoljon.
(A lányok tánczolnak halk zeneszónál.)

A LEÁNYOK
KARA
Szóljon dob s flóta zenéje;
itt a próféta személye!
(A leányok halk muzsikaszóra táncolnak.)

Хор девушек
Мир звуками флейт огласился!
Пророк, пророк нам явился!
(Девушки пляшут под тихую музыку.)

我要到东方和西方各地去筹措资金。前进，前进！用我的王国——不，用我半个王国来换取一匹马!
〔马在岩石裂缝里嘶鸣。)
一匹马！还有礼服！还有宝石！还有一把剑！
(走近了)

(穿上王袍，上下打量着自己)
彼得爵士——从头到脚，一个土耳其人！戈兰妮—可靠的马，打起精神来。
(爬上马鞍)
金质的马镫，托着我的脚！人的命运真是难以逆料。单凭大人物骑的马就能看出他们的排场。
(骑着马朝沙漠扬长而去)

PEER GYNT.
Jeg har læst på tryk – og satsen er sand –
„ingen blir profet i sit eget land.“ –
Dette her, det huger mig meget bedre,
end livet histover blandt Charlestowns rhedre.
Der var noget hult i den hele sag,
noget fremmed på bunden, noget uklart bag; –
jeg følte mig aldrig hjemme i laget,
og aldrig rigtig som mand af faget.
Hvad vilde jeg også på den gallej?
Rode og rode i forretningsbingen.
Når jeg tænker mig om, jeg fatter det ej; –
det traf sig så; det er hele tingen. –
Være sig selv på grundlag af guld,
det er som at bygge sit hus på sandet.
For uhr og for ring og for alt det andet
loggrer de godtfolk og kryber i muld;
de løfter på hatten for brystnål-kronen;
men ring eller nål er jo ikke personen. –
Profet; se, det er en klarere stilling.
Da véd man dog på hvad fod man står.
Slår man an, så er det en selv, som får
ovationen, og ej ens pundsterling og shilling.
Man er, hvad man er, foruden snak;
man skylder ej slump eller tilfælde tak,
og støtter sig ej til patent og bevilling. –
Profet; ja, det er noget for mig.
Og jeg blev det så inderlig uforvarende, –
blot ved at komme gennem ørken farende
og træffe naturens børn på min vej.
Profeten var kommen; den sag var klar.
Det var såmen ikke min agt at bedrage –;
der er forskel på løgn og profetisk svar;
og jeg kan jo altid træde tilbage.
Jeg er ikke bunden; det er ikke værre –;
det hele er, så at sige, privat;
jeg kan gå, som jeg kom; min hest står parat;
kort sagt, jeg er situationens herre.

PEER
I have read it in print — and the saying is true —
that no one’s a prophet in his native land.—
This position is very much more to my mind
than my life over there ’mong the Charleston merchants.
There was something hollow in the whole affair,
something foreign at the bottom, something dubious behind it;—
I was never at home in their company,
nor felt myself really one of the guild.
What tempted me into that galley at all?
To grub and grub in the bins of trade —
as I think it all over, I can’t understand it;—
it happened so; that’s the whole affair.—
To be oneself on a basis of gold
is no better than founding one’s house on the sand.
For your watch, and your ring, and the rest of your trappings
the good people fawn on you, grovelling to earth;
they lift their hats to your jewelled breast-pin;
but your ring and your breast-pin are not your person.—
A prophet; ay, that is a clearer position.
At least one knows on what footing one stands.
If you make a success, it’s yourself that receives
the ovation, and not your pounds-sterling and shillings.
One is what one is, and no nonsense about it;
one owes nothing to chance or to accident,
and needs neither licence nor patent to lean on.—
A prophet; ay, that is the thing for me.
And I slipped so utterly unawares into it,—
just by coming galloping over the desert,
and meeting these children of nature en route.
The Prophet had come to them; so much was clear.
It was really not my intent to deceive —
there’s a difference ’twixt lies and oracular answers;
and then I can always withdraw again.
I’m in no way bound; it’s a simple matter —;
the whole thing is private, so to speak;
I can go as I came; there’s my horse ready saddled;
I am master, in short, of the situation.

PEER GYNT.
Ich las mal gedruckt, – und darin liegt Verstand, –
Es gilt kein Prophet im eigenen Land.
Dies Leben hier will mir weit besser behagen
Als das eines Reeders in Charlestowns Tagen.
Es war etwas Hohles in all dem Betrieb,
Etwas Unklares, Fremdes, das blieb und blieb.
Ich fühlte mich nie recht daheim unter Dach,
So niemals ganz richtig als Mann von Fach.
Was wollt’ ich auch dort nur, so frag’ ich mich?
Ein Geschäftsgaul, ewig im Kreis herum traben?
Denk’ ich dran, wird mir ganz wunderlich.
Estraf sich so;da liegt der Hund begraben! –
Du selbst sein wollen von Goldes Gnaden,
Das ist, wie sein Haus auf Sandgrund errichten.
Vor Uhr und vor Ring und den andern Geschichten
Wälzt sich im Kot dir der ganze Schwaden.
Sie ziehen den Hut vor ’ner Brustnadel- Kron’;
Aber Ring oder Nadel, ist das die Person?
Prophet; – die Stellung ist sonder Tadel.
Da weiß man doch gleich, was man gilt in der Welt.
Da ist man doch selber der Huldigung Held,
Besieht man’s, und nicht seine Börs’ oder Nadel.
Man ist, was man ist, und das glatt und blank,
Man schuldet nicht Zufall noch Ungefähr Dank,
Man braucht kein Patent nicht noch Privileg.
Prophet; ja, das ist für mich ein Gepräg’.
Und wie unerwartet mir diese Gift kam!
Bloß sintemal ich durch die Wüste geschifft kam
Und diese Naturkinder traf auf dem Weg.
Der Prophet war erschienen; die Sache war klar.
Es war also nicht mein Plan, zu betrügen –;
Zudem ist prophetisch antworten nicht lügen;
Und zurücktreten kann ich ja immerdar.
Ich bin nicht gebunden; das steht außer Frage –
Das Ganze ist, so zu sagen, privat;
Ich kann gehn, wie ich kam; mein Roß steht parat;
Mit einem Wort, ich bin Herr der Lage.

PEER GYNT.
Szent egy igaz — olvastam nyomtatásban,
Hogy senki sem próféta otthonában.
Ez egyszer a dolog csak máshogyan van:
Itt jobb, mint Charlestownban, révész koromban.
Volt valami e mesterségben,
Ami nem tetszhetett sehogyse nékem.
Nem voltam otthonos benn' teljesen,
S hiányzott a kellő szakértelem.
Mindig gyötört valami kétely,
Mért kell nekem évődnöm effélével?
Ha gondolok rá, még most is csodálom,
De úgy kellett történnie, belátom.
Hogy te magad légy pénzed kegyelmébül,
Eh vár az ilyes, mely fövényre épül.
Megsüvegelik órád és gyűrűd,
(Hogy mit gondolnak, persze azt nem hallod)
Ilyesnek van keletje mindenütt:
De pénzeddel magad egynek tán még se vallod?
Már prófétának lenni többet ér,
Legalább tudjuk, hogy mit érünk,
A hódolat, imádat minket ér,
S nem gyémánttűnk, vagy aranyékünk.
Az ember az, ami. Nem több, kevesb sem,
S nem kell, hogy a jó sorstól kegyet esdjen,
Nem kell hozzá pátens, szabadalom:
Próféta! ah ez volt kivánatom.
És hozzá mily olcsón jutottam!
Csak mert a sivatagban bandukoltam
És like a gentleman viselkedem,
A természet e gyermekit megláttam,
Ők engem, s már hittek a prófétában:
Én nem hazudtam egy szót sem, nem én!
Prófétaság csak nem hazugság,
Azonfölül lekötve sem vagyok,
Az egész úgy szólván privát dolog,
Mehetek, mindig megtalálom útját,
Szóval: a helyzeten uralkodok.

PEER GYNT
Könyvben láttam - s igaz életismeret -:
“Próféta otthon senki fia se lehet”.
Ez jobban esik, s még több örömet igérhet,
mint Charlestownban a hajósok közt az élet.
Volt benne üresség, s valami más
bizonytalan s idegen vonás; -
otthon sosem éreztem magam ottan,
nem is voltam avatott a dologban.
Gályára menni mi bírt, milyen ok?
Papirost fiókban túrni rakással.
Nem is értem meg, ha visszagondolok: -
így jött, s nincs mit magyarázni mással. -
Arany árán lenni önmaga, én,
nem más: házépítés a fövényen.
Bámul órán, gyűrűn s miegyében,
s hódol hizelegve a nép, a szegény;
kalaplevéve nézi a melltű-éked,
de óra s tű más, mint a személyed. -
Próféta - be más ma a helyzet alapja,
az ember biztosan érzi már:
a hódolat itt csak őneki jár,
s nem a pénze, a font sterlingje kapja.
Az ember az, ami; ami ő maga,
köszönettel a sorsnak nem adós soha,
útját nem az engedély vagy a pátens szabja. -
Próféta; no, ez nekem való nagyon.
Különös: csak azért, mert ráleltem ideérve
a természet pár egyszerű gyermekére,
mikor átjöttem a nagy sivatagon.
Itt a próféta, megérkezett. No, jó.
Nem akartam én rászedni hívőket; -
más a hazug s más a prófétaszó;
s ha tetszik, bármikor itthagyom őket.
Itt semmi se köt, s csak örülhetek ennek; -
hogy úgy mondjam, magánügyem az egész,
mehetek, ahogy jöttem, a paripa kész;
szóval: ura lettem a helyzetemnek.

Пер Гюнт
Давно изреченье ведомо мне:
"Несть пророка в своей стране".
Здешняя жизнь больше радует сердце,
Чем жизнь меж чарльстоунских судовладельцев,
Там какой-то изъян ощущался всегда,
Основа той жизни была мне чужда,
Я не был собой в ту пору нимало,
Занятие радости не доставляло.
Чего добивался я, - вот вопрос, -
Усердно корпя над работой тягучей?
И сам не пойму, как я это снес!
Зачем принимался? Представился случай.
Остаться собой на мешке золотом -
Что ставить на рыхлом песке строенье.
Пред золотом, падкие на униженье,
И в пакость и в грязь люди лезут гуртом,
Брошкам и перстням спеша поклониться.
Брошки и перстни, однако, не лица.
Участь пророка гораздо яснее,
Знаешь хотя бы, что путь будет прям,
Овации здесь вызываешь ты сам,
А вовсе не доллары или гинеи.
Каков ты - таким тебя примет весь свет,
Тебе здесь нужды в привилегиях нет,
И связи не сделают дело вернее.
Пророк - ну так что ж! Это дело по мне!
И быстро устроилось все чрезвычайно!
Мне встретились дети природы случайно,
Когда я в пустыне скакал на коне.
Житейское дело - явился пророк.
Я людям не лгу и не вижу в том прока,
Могу аннулировать все, что предрек, -
Вот что от лжеца отличает пророка.
Ничем я не связан. Такая причуда -
Сугубо приватное дело притом.
Уйду, как пришел, на коне вороном,
Ведь я господин положенья покуда.

第六场
〔绿洲中央一个阿拉伯酋长的帐篷。培尔•金特身穿东方式服装，倚着软垫。他正饮着咖啡，吸着一杆长烟袋。安妮特拉和其他姑娘们唱歌跳舞，让金特开心。众女
先知来到了。先知，世界各地的主宰，骑马跨过沙漠，来到我们这里。先知，无所不知的主宰，骑马越过沙漠，来到我们这里。把笛子吹起来，把鼓打起来吧。先知，先知已经来到了。

ANITRA
(nærmer sig fra indgangen).
Profet og hersker!

ANITRA
[approaching from the tent-door]
Prophet and Master!

ANITRA
(nähert sich vom Eingang her.)
Prophet und Herr!

ANITRA.
(közeleg a sátor bejáratától).
Uram, prófétám!

ANITRA
(a bejárat felé közeledve)
Próféta! Uram!

Анитра
(подойдя к нему)
Пророк и властитель!

安妮特拉
他骑的马，白得像天堂里流着的牛奶河。屈下膝盖，低下头，深深地鞠躬!他那可爱的眼睛像垂辉的星斗。世上没人敢正视那双眼睛射出的灿烂光芒。他从沙漠上来，胸前净是金饰和珠宝。他骑马到哪里，那里就有光。在他身后是黑夜，是干旱，是热风。他的大驾光临了，穿着凡人的衣裳，从沙漠上走了过来。礼拜寺空空荡荡了。无所不知的他，启齿了。

1. Логическое правило; из существования предмета или явления следует возможность его существования (лат.).

Permanent link

http://www2.hf.uio.no/common/apps/permlink/permlink.php?app=polyglotta&context=ctext&uid=e68cb3ee-a7bf-11e0-ab97-001cc4df1abe

Choose languages

Choose images, etc.

Choose languages

Choose display