PEER GYNT
(nádsípot faragva jön)
Be jó ma ezen a drága reggelen! -
A ganajtúró gömbjét gurítja a földön,
csigaházából a csiga előjön.
Aranyat lel, aki korán kel. Igen.
Ez a napfény, mely ömlik szabadon,
mégis csodálatos hatalom:
nyugodt az ember, érzi: feszül a kedve,
ökörrel is bátran kötekedne. -
Ó, csend! Vidéki öröm hazája!
Hogy vethettem meg egykor annyira én!
Magát az ember a városokba zárja,
hol csőcselék tolong a ház küszöbén.
Ni, a gyík: surran s figyeli a legyet,
bekap egyet, s nem gondol egyebet.
Ártatlan az állat. Mily hűségesen
követi a teremtő rendelését,
megtartja a jellegét, a viselkedését.
Küzdhet, játszhat: maga, más sohasem
maga, s első percétől csak ilyen.
(Lornyettjét az orrához illeszti.)
Varangy. Pici kőodvában ül.
Kőpusztából kukkan ki fejével,
s néz, mintha ablakon át tekintene széjjel,
s magának elég ő - így; egyedül.
(Elgondolkozik.)
Elég? Magának - Hol is -? Azt hiszem -
Igen, olvastam siheder koromban
nagy könyvben. Posztillában vagy Salamonban?
Bizony, évről évre észreveszem:
az időt s helyet téveszti eszem. (Árnyékos helyre ül.)
Hűs folt. Jó lesz heverőhelyemnek.
Nini, páfrány. Itt ehető füvek teremnek.
(Megízleli.)
A baromnak jó, no de nem nekem.
Bár meg vagyon írva: győzz természeteden.
De ez is: a kevélység összeroskad,
s felemeltetés jut az alázatosnak. (Nyugtalanul.)
Felemeltetés? Így lesz, tudom én; -
másként képzelni is lehetetlen.
A sors elvisz erről a kietlen
földről, a kezét kinyújtja felém.
Ez próba, de biztat már a reményem,
ha az Úr megtartja a testemet épen.
(Elhessegeti gondolatait, cigarettára gyújt,
végignyújtózik, és belebámul a sivatagba.)
Homok, homok, mely a végtelenbe vész el. -
Ott, messze mi az? Strucc lépeget. -
Az Isten célja mi lehetett
ezzel az üres sivatag-vidékkel?
E földdel, amelyen élet nem fakadhat,
s mely így, kiégve, nem fogan és nem adhat; -
csak parlagon heverő homoktömeg,
s a legelső naptól fekszik hullamódra,
s hogy lett, az Urának nem köszönte meg. -
A természet az erőt pazarolja. -
Keleten tán tenger csillog a naptól?
Káprázat, én látom egyedül.
A tenger amott, nyugatra feszül,
s homokhát zárja el a sivatagtól.
(Hirtelen egy gondolat ragadja meg.)
Elzárja? De én - Nem széles a gát.
Elzárja? Csatornával töröm át, -
s az életadó víz vad, szilaj árja
bezúdul a pusztába, a sivárba!
Ár lengne az izzó sír sivatagán,
friss habbal, mint fodros vízű óceán,
szigetévé lesz az oázis az árnak,
zöld északi parttá Atlasz, a vad,
s vitorlások, mint lenge sirályhad
szállnak, hol most karaván halad.
Élő levegő oszlatja szelében
a gőzt, a vidék ege harmatot ad,
építik sorra a városokat,
s fű serked a hajló pálma tövében.
A Szaharától délre, lenn,
a parton friss kultúra terem.
Timbuktuban gőz hajtja a gyári gépet,
Bornut meg gyarmatosítva művelik,
s a kutató, ki a Nílusfő-vidéket
keresi, vonaton megy Habeszig.
Kövér szigetet keresek ki itt lenn
s a norvég fajt ide áttelepítem;
majdnem királyi törzs völgyemnek a népe;
itt majd arab vér juthat erébe.
Öböl körül, szelidebb hegyoldalon
valóra válik Peerropolis, az álmom.
A világ vén. Most jön az én világom:
fiatal, szép Gyntiana államom!
(Felugrik.)
Csak tőke - a tőke mindent rendbe hoz,
aranykulcs a tengerkapuhoz!
Harc a halál ellen! Amíg ki nem oldja
zsákját, melyen úgy ül, mintha kotolna.
Szabadságért hevülnek a népek.
S én, mint csacsi a bárkán ordítozom,
s a szabadulás szent keresztvizét hozom,
születő, csodaszép partok, tifelétek!
Megyek! Adj tőkét, kelet és nyugat!
Egy lóért - fél birodalmamat!
(A ló nyerít egyet a szakadékban.)
Nini! Ló! Ruha! - Fegyverek! Ékszer!
(Közelebb megy.)
Lehetetlen! Olyat olvastam, igen:
az akarat hegyeket mozdít erejével;
de hogy lovat is -! Sehol, sohasem.
Locsogás! Itt áll a ló, bizony Isten,
ab esse ad posse, s a többi is itten -
(Felöltözik a talált ruhába, s végignéz magán.)
Sir Péter - ilyen az igaz török ám!
Nem tudjuk, mit hoz a sors akaratja. -
Előre, Grane, jó paripám!
(Nyeregbe száll.)
A kengyel: szép aranyos topán!
A lovas rangját szerszáma mutatja!
窝赃者
我爹窝过赃,所以我也得窝赃。
贼
咱们得承受自己那份命运,得保持自己的本来面目。
窝赃者
听,脚步声走近了。快跑吧,快跑吧!可是往哪儿跑呢?
贼
洞穴是深的。先知是伟大的!
(他们把赃物丢下,逃跑了。骑士们越走越远,终于消失。)
培尔
(走进来,手里削着一支芦笛)
哦,多么美好的早晨啊!屎壳郎在沙土里打着滚,蜗牛从壳里伸出了头。对,早晨比金子还要宝贵。大自然赋予白昼以这种神奇的力量,可真是做了一件了不起的好事。你感到安全,感到勇气倍增,敢于去同野牛角斗。啊,乡间多么宁静呀!真奇怪,我怎么从来没欣赏过这些景物。真不能设想人们竟然把自己关在大城市里,受到同类的烦扰和祸害。
看那爬来爬去的壁虎,它们在无忧无虑地晒着太阳。这些动物多么天真无邪啊!每个都在执行着造物主的意旨,每个都带着本物种永久性的特征,无论在玩耍还是吵架,都保留着上帝在创造它们的时候所赋予它们的本色。
(戴上眼镜)
呃,一只蛤蟆,半隐在一簇沙岩里,只把脑袋伸出来偷望着。瞧它坐在那里,像坐在窗口那么地凝望着世界。他只要顾自己就够啦。
(沉思地)
就够啦!要忠实于自己!我是在什么地方看到这句话的?我想,是在《圣经》里。要么是在祈祷书里? 还是在《箴言》里? 真奇怪,随着岁月的流逝,我对日期和地点的记忆越来越模糊了。
(在阴凉处坐下来)
这块儿倒挺凉快。我在这儿歇歇脚,伸伸腿。瞧,这儿有些植物的根儿是能吃的。
(尝了尝其中的一棵)
这是给牲口吃的。可是有句俗话说:“要克服你对某些东西的反感。”另一句是:“骄傲必栽跟斗。”还有一句说:“自甘卑微的人要变得崇高。”
(不安起来)
崇高?对,我的地位就要变得崇高。势必如此。命运会领我走开这个地方,让我再飞黄腾达起来。这是我受考验的时刻。只要上帝给我力量,我必得救。
(他尽量不去思索,点上一支雪茄,伸直了腿,凝视着沙漠)