Bibliotheca Polyglotta

Peer Gynt

Complete text

(Samme sted. En time senere.)
(Peer Gynt, adstadig og betænksom, trækker tyrkeklæderne af, stykke for stykke. Tilsidst tager han sin lille rejsehue op af frakkelommen, sætter den på, og står atter i sin evropæiske dragt.)

Scene Ninth
[The same place, an hour later.]
[PEER GYNT is stripping off his Turkish costume; soberly and thoughtfully, bit by bit. Last of all, he takes his little travelling-cap out of his coat-pocket, puts it on, and stands once more in European dress.]

(DIESELBE STELLE. EINE STUNDE SPÄTER.)
(PEER GYNT zieht, bedächtig und nachdenklich, die Türkenkleider aus, Stück für Stück. Zuletzt nimmt er seine kleine Reisemütze aus der Rocktasche, setzt sie auf und steht wieder in seiner europäischen Tracht da.)

Ugyanaz a hely, egy órával később.
PEER GYNT óvatosan leveti egymásután törökös ruháit. Azután felső kabátja zsebéből kiveszi utisipkáját, fejére teszi s ismét európai öltözékben van.

Ugyanott. Egy órával később.
Peer Gynt nyugodt mozdulatokkal, elgondolkozva veti le török öltözetét, egyik ruhadarabot a másik után. Aztán kabátja zsebéből előveszi kis útisapkáját, felteszi, s újra európai öltözetben áll előttünk.

То же место часом позже.
Пер Гюнт неторопливо и задумчиво снимает с себя турецкое одеяние. Затем достает из кармана дорожную шапку и, надев ее, он снова предстает европейцем.

安妮特拉
不要费心啦，没有灵魂我照样过得很好。可是你渴望尝受痛苦……

PEER GYNT
(idet han kaster turbanen langt fra sig).
Der ligger Tyrken, og her står jeg! –
Dette hedenske væsen duer s’gu ej.
Det var heldigt, det kun var i klæderne båret,
og ej, som man siger, i kødet skåret. –
Hvad vilde jeg også på den galej?
En står sig dog bedst på at leve som kristen,
vrage påfuglhabittens pral,
støtte sin færd til lov og moral,
være sig selv og få sig tilsidst en
tale ved graven og kranse på kisten.
(går nogle skridt.)
Den taske; – hun var på et hængende hår
ifærd med at gøre mig hodet kruset.
Jeg vil være et trold, ifald jeg forstår,
hvad det var, som gjorde mig ørsk og ruset.
Nå; godt, det fik slut! Var spasen dreven
et skridt endnu, var jeg latterlig bleven. –
Jeg har fejlet. Ja; – men det er dog en trøst,
at jeg fejled på grundlag af stillingens brøst.
Det var ikke selve personen, der faldt.
Det er egentlig dette profetiske levnet,
så ganske blottet for virksomheds salt,
som har sig med smagløsheds kvalmer hævnet.
En dårlig bestilling at være profet!
I embedets medfør skal man gå som i tågen;
profetisk taget man flux er bét,
så såre man tér sig ædru og vågen.
For så vidt har jeg gjort stillingen fyldest,
netop ved at bringe den gås min hyldest.
Men, ikke desmindre –
(brister i latter.)
Hm, tænke sig til!
Ville stoppe tiden ved at trippe og danse!
Ville stride mod strømmen ved at svinge og svanse!
Spille på strengeleg, kæle og sukke,
og ende som en hane – med at lade sig plukke.
Den adfærd kan kaldes profetisk vild. –
Ja; plukke! – Tvi; jeg er plukket slemt;
nå; lidt har jeg rigtignok i baghånden gemt;
jeg har noget i Amerika, noget i lommen;
er altså ikke helt på fantestien kommen. –
Og dette middels er igrunden bedst.
Nu er jeg ikke bunden af kusk eller hest;
jeg har ingen besvær med kuffert og kærre;
kort sagt, som man siger, jeg er stillingens herre. –
Hvilken vej bør jeg vælge? Mangen vej står mig åben;
og i valget kender man vismand fra tåben.
Mit forretningsliv er et sluttet kapitel;
min kærlighedsleg er en aflagt kittel.
Til krebsegang føler jeg ingen drift.
„Atter og fram, det er lige langt;
ud og ind det er lige trangt“, –
så tror jeg der står i et åndrigt skrift. –
Altså noget nyt; en forædlet færd;
et formål, som er møjen og pengene værd.
Om jeg skrev mit levnet uden fordølgelse, –
en bog til vejledning og efterfølgelse? –
Eller, bi –! Jeg har tiden ganske til rådighed; –
hvad, om jeg som en rejsende lærd
studerte de henfarne tiders grådighed?
Isandhed, ja, det er noget for mig!
Krøniker læste jeg alt som liden,
og har også dyrket den videnskab siden. –
Jeg vil følge menneskeslægtens vej!
Jeg vil svømme som en fjær på historiens strøm,
leve den op igen, som i en drøm, –
se heltenes kampe for stort og godt,
men i sikker behold, som tilskuer blot, –
se tænkerne falde, martyrerne bløde,
se riger grundes og riger forgå, –
se verdensepoker slå ud af det små;
kort sagt, jeg vil skumme historiens fløde. –
Jeg får se at få tag i et bind af Becker,
og rejse kronologisk så langt jeg rækker. –
Vel sandt, – min forkundskab er ikke grundig,
og historiens indre mekanik underfundig! –
men pyt; hvor udgangspunktet er galest,
blir tidt resultatet originalest. – –
Hvor løftende dog, at sætte sig et mål,
og drive det igennem som flint og stål!
(stille bevæget.)
Bryde, på alle kanter og ender,
de bånd, som binder til hjemstavn og venner, –
sprænge i luften sin rigdoms skat, –
sige sin kærligheds lykke godnat, –
alt for at finde det sandes mysterium, –
(tørrer en tåre af øjet.)
det er den ægte forskers kriterium! –
Jeg føler mig lykkelig over al måde.
Nu har jeg løst min bestemmelses gåde.
Nu bare holde ud i tykt og tyndt!
Det er vel tilgiveligt om jeg knejser
og føler mig selv som manden Peer Gynt,
også kaldt menneskelivets kejser. –
Det svundnes facit og sum vil jeg eje;
aldrig slide de levendes veje; –
samtiden er ej en skosåle værd;
både troløs og margløs er mændenes færd;
deres ånd har ej flugt, deres dåd ej vægt; – –
(trækker på skulderen.)
og kvinderne, – det er en skrøbelig slægt! –
(han går.)

PEER GYNT
[throwing the turban far away from him]
There lies the Turk, then, and here stand I!—
These heathenish doings are no sort of good.
It’s lucky ’twas only a matter of clothes,
and not, as the saying goes, bred in the bone.—
What tempted me into that galley at all?
It’s best, in the long run, to live as a Christian,
to put away peacock-like ostentation,
to base all one’s dealings on law and morality,
to be ever oneself, and to earn at the last
speech at one’s grave-side, and wreaths on one’s coffin.
[Walks a few steps.]
The hussy;— she was on the very verge
of turning my head clean topsy-turvy.
May I be a troll if I understand
what it was that dazed and bemused me so.
Well; it’s well that’s done: had the joke been carried
but one step on, I’d have looked absurd.—
I have erred;— but at least it’s a consolation
that my error was due to the false situation.
It wasn’t my personal self that fell.
’Twas in fact this prophetical way of life,
so utterly lacking the salt of activity,
that took its revenge in these qualms of bad taste.
It’s a sorry business this prophetising!
One’s office compels one to walk in a mist;
in playing the prophet, you throw up the game
the moment you act like a rational being.
In so far I’ve done what the occasion demanded,
in the mere fact of paying my court to that goose.
But, nevertheless —
[Bursts out laughing.]
Hm, to think of it now!
To try to make time stop by jigging and dancing,
and to cope with the current by capering and prancing!
To thrum on the lute-strings, to fondle and sigh,
and end, like a rooster,— by getting well plucked!
Such conduct is truly prophetic frenzy.—
Yes, plucked!— Phew! I’m plucked clean enough indeed.
Well, well, I’ve a trifle still left in reserve;
I’ve a little in America, a little in my pocket;
so I won’t be quite driven to beg my bread.—
And at bottom this middle condition is best.
I’m no longer a slave to my coachman and horses;
I haven’t to fret about postchaise or baggage;
I am master, in short, of the situation.—
What path should I choose? Many paths lie before me;
and a wise man is known from a fool by his choice.
My business life is a finished chapter;
my love-sports, too, are a cast-off garment.
I feel no desire to live back like a crab.
“Forward or back, and it’s just as far;
out or in, and it’s just as strait,”—
so I seem to have read in some luminous work.—
I’ll try something new, then; ennoble my course;
find a goal worth the labour and money it costs.
Shall I write my life without dissimulation,—
a book for guidance and imitation?
Or stay —! I have plenty of time at command;—
what if, as a travelling scientist,
I should study past ages and time’s voracity?
Ay, sure enough; that is the thing for me!
Legends I read e’en in childhood’s days,
and since then I’ve kept up that branch of learning.—
I will follow the path of the human race!
Like a feather I’ll float on the stream of history,
make it all live again, as in a dream,—
see the heroes battling for truth and right,
as an onlooker only, in safety ensconced,—
see thinkers perish and martyrs bleed,
see empires founded and vanish away,—
see world-epochs grow from their trifling seeds;
in short, I will skim off the cream of history.—
I must try to get hold of a volume of Becker,
and travel as far as I can by chronology.—
It’s true-my grounding’s by no means thorough,
and history’s wheels within wheels are deceptive;—
but pooh; the wilder the starting-point,
the result will oft be the more original.—
How exalting it is, now, to choose a goal,
and drive straight for it, like flint and steel!
[With quiet emotion.]
To break off all round one, on every side,
the bonds that bind one to home and friends,—
to blow into atoms one’s hoarded wealth,—
to bid one’s love and its joys good-night,—
all simply to find the arcana of truth,—
[Wiping a tear from his eye.]
that is the test of the true man of science!—
I feel myself happy beyond all measure.
Now I have fathomed my destiny’s riddle.
Now ’tis but persevering through thick and thin!
It’s excusable, sure, if I hold up my head,
and feel my worth, as the man, Peer Gynt,
also called Human — life’s Emperor.—
I will own the sum-total of bygone days;
I’ll nevermore tread in the paths of the living.
The present is not worth so much as a shoe-sole;
all faithless and marrowless the doings of men;
their soul has no wings and their deeds no weight;
[Shrugs his shoulders.]
and women,— ah, they are a worthless crew!
[Goes off.]

PEER GYNT ,
(indem er den Turban weit von sich fortschleudert.)
Dort liegt der Türke, und hier steh’ ich.
Dieses heidnische Wesen hat einen Stich.
Ein Glück, daß ich’s nur in den Kleidern getragen,
Daß sich’s nicht, wie man sagt, aufs Herz mir geschlagen.
Was wollt’ ich nur eigentlich, frag’ ich mich?
Man tut doch am besten, als Christ zu wandeln,
Zu verschmähn des Pfauenhabits Geprahl,
Zu stützen sein Tun auf Gesetz und Moral,
Man selber zu sein und dafür sich einmal
Einen Nachruf und einen Kranz einzuhandeln.
(Macht einige Schritte.)
Das Dirnchen! – Es hing nur an einem Haar,
Daß ich nicht mehr zur Vernunft erwachte.
Ich will ein Troll sein, sofern mir klar,
Was es war, das mich also von Sinnen brachte.
Na, gut, daß es aus ist! Ein Schritt noch vom Pfade, –
Und ich war lächerlich ohne Gnade.
Ich hab’ mich versehn, – doch, ich darf mir’s gestehn,
Nur infolge der Schiefe der Stellung versehn,
Nicht selbst als Persönlichkeit jedenfalls.
Ja, mußte nicht just dies prophetische Wallen,
So ganz ungewürzt von der Wirksamkeit Salz,
Zuletzt in Geschmacklosigkeit verfallen?
Eine böse Bestallung, Prophet zu sein!
In seinem Beruf soll man gehn wie in Wolken; –
Prophetisch betrachtet, büßt man flugs ein,
Sobald man aufhört, Unsinn zu kolken.
Insofern bin ich mehr als entschuldigt,
Daß ich der dummen Gans da gehuldigt.
Doch, nichtsdestominder –
(Bricht in Lachen aus.)
Man stelle sich vor!
Die Zeit will er stoppen durch Trippeln und Tänzeln!
Schwimmen wider ’n Strom mit Schweifeln und Schwänzeln!
Lustgirrend hupft er, die Laute zupft er,
Und endet zuletzt als Hahn, – als gerupfter.
Fürwahr, ein Prophet, der die Zügel verlor! –
Gerupft, ja! – Brr! Bin ich abgebrannt!
Na; etwas ist noch in der Hinterhand,
In der Charlestowner Bank und in meinen Taschen;
Es ging also doch nicht alles durch die Maschen –
Überlegt man’s, ist solch ein Zustand viel wert.
Man ist nicht gebunden an Kutscher noch Pferd,
Hat nicht mit Koffer und Karren Plage,
Kurz, wie man sagt, man ist Herr der Lage. –
Wohin nun des Wegs? Was sei nun erkoren?
Am Wählen kennt man den Weisen vom Toren.
Mein Geschäftsleben ist ein beschlossen Kapitel;
Mein Liebesspiel ist ein beseitigter Kittel.
Zu Krebsgang hab’ ich nicht Lust noch Grund.
Hin und zurück, ’s ist der gleiche Weg,
Hinaus und hinein, ’s ist der gleiche Steg, –
Sagt ja wohl irgend ein geistreicher Mund. –
Wenn mir nur jetzt etwas Neues durch den Sinn führe,
Etwas Großes, bei dem man zugleich mit Gewinn führe!
Ob ich mein Leben schreib’, ungeschminkt, wahrhaft, –
Ein Vademecum, so schmackhaft wie nahrhaft? –
Oder –! Wer gleich beim Gelehrten endete – –
Und, ein reisender Forscher, mit seinem Span
Dem Einst in den dunklen Rachen blendete?
Bei Gott, ein höchst erwägbarer Plan!
Vor Chroniken bin ich nie abgebogen,
Und war auch der Wissenschaft immer gewogen. –
Wohlan denn, durchmessen der Menschheit Bahn!
Ich schwimm’ auf dem Strom der Geschichte wie ein Flaum,
Ich durchlebe sie nochmals, als wie in einem Traum, –
Seh’ der Helden Kämpfe für Gut und Groß,
Doch aus sicherm Versteck, als Zuschauer bloß; –
Seh’ der Denker Fall, der Märtyrer Glorie,
Seh’ Reiche sich bilden und Reiche vergehn, –
Seh’ Weltepochen aus Kleinem entstehn;
Kurzum, schöpf’ ab den Rahm der Historie. –
Ich muß mir einen Band Becker erhandeln
Und dann chronologisch die Welt durchwandeln.
Wohl wahr, – Geschichte ist nicht meine Stärke –
Und sinnverwirrend ihr innres Gewerke! –
Doch, pah! Je toller der Ausgangssatz ist,
Um so seltener oft der gefundene Schatz ist. – –
Erhabner Gedanke, solch Ziel sich zu stecken,
Und vor nichts, was es fordert, zurückzuschrecken!
(Still bewegt.)
Aus allen Banden fahren und schlüpfen,
Die dich mit Heimat und Freunden verknüpfen, –
In die Luft sprengen all deines Reichtums Pracht, –
Sagen dem Glück deiner Liebe gutnacht, –
Nur, um zu finden der Wahrheit Mysterium, –
(Zerdrückt eine Träne im Auge.)
Das ist des echten Forschers Kriterium.
O Unglück, du hast deinen Stachel verloren!
Ging mir doch auf nun, wozu ich geboren!
Und nun bloß aushalten, kommt’s noch so schwül!
Hoch nun darf ich mein Haupt wieder tragen, –
In meines Manneswerts Wohlgefühl;
Ein Kaiser des Lebens, sozusagen! –
Der Vergangenheit Summe will ich besitzen;
Nie mehr die Wege der Heutigen schwitzen; –
Die Gegenwart ist keine Schuhsohle wert;
Die Männer sind nur dem Gewinn zugekehrt,
Ihre Geister sind lahm, ihre Taten unecht; – –
(Zuckt die Achseln.)
Und die Weiber, – ein unbeständig Geschlecht! –
(Ab.)

PEER GYNT
(a turbánt messze elhajítja).
Ott a török holtan s én itten élve.
Ez a pogányság nem való nekem.
Még jó, hogy nem ment át végképp a vérbe,
Megállt fölűl a szép öltözeten.
Nem is volt képességem a dologhoz,
Legjobb keresztény módra élni csak,
Nem nyúlni az idegen pávatollhoz,
De tenni, mit törvény s morál kiszab.
Ki így cselekszik, annak meglesz olcsón
Szép temetés, koszorú a koporsón.
(Néhány lépést tesz.)
A kis lotyó ! Csinos kis buta arcza
A fejem majdnem megzavarta.
Magam sem értem tisztán, teljesen,
Miért vesztettem el eszem.
Csak egy lépés s már kikaczaghatott,
Mert már egészen bolondja vagyok.
Hibáztam — ámde mentségemre légyen,
A helyzetem idézte föl hibám,
Ez a szamár prófétaság meg Éden,
Hogy' ültem a hír légi trónusán!
Prófétaság nem jó foglalkozás,
Az ember mindig föllegekbe mász,
S a tekintélynek nyomba vége van,
Csak egyszer merj beszélni okosan.
Ez mentsen engem is ki és hibámat,
Hogy udvaroltam ennek a libának.
No, itt próféta voltam.
(Fölkaczag.)
Jó dolog!
Hátrább öregség, én még tánczolok.
Ár ellen úszni ficzkándozva,
Veszettül ütni a kobozba,
S végezni, mint kakas, vagyis; lenyúzva.
Ez aztán prófétai végzet!
Lenyúzva hát, koldus vagyok, leégett.
Hohó ! Kis félretett pénz még kerül
Charlestownban, sőt itt is, zsebemben,
Utolsónak ne nézzen senki engem.
S fő, hogy magam vagyok csak, egyedül.
Nincsen lovam, nincs kocsisom,
A málha nem nyűgöz le, nem bizony.
Egy szóval: úr vagyok a helyzeten.
De most hová? mit válaszszak? hiába:
Ezen fordul meg, hogy ki bölcs, ki kába.
Az üzletemmel elvégeztem,
A szerelmet is befejeztem,
Hogy újból kezdjem, ahhoz semmi kedvem:
"Ide-oda egy az ut,
Küntről-bentről oda jut",
Igy olvastam egy régi versezetben.
Csak jutna most eszembe bármi nagy,
Mi híressé tesz (s némit nyerni hagy)!
Megírjam tán őszintén életrajzom,
Hogy az utóknak is okúlást hajtson?
Vagy tán jobb lesz, ha kutató leszek,
Vizsgálom a letűnt évezreket?
Olvastam otthon már a krónikákat,
S hozzájuk némi kedvem támadt.
Majd követem az embernem nyomát,
Mindig fölszínen úszva rajta át:
Hisz minden a fölszínen tükrözik.
Szemlélem majd, miképpen küzködik
A nagy s nemes szabadságért, jogér',
De csak távolból, hova nyíl nem ér.
Nézem gondolkodók bukását,
A vértanuk dicső halálát,
Országok keltét-sirba szálltát,
S világkorok kis kezdetből mint lesznek,
Szóval: a történet fölét szedem meg.
Egy kötet Beckert még magamhoz váltok,
S időrendben bejárom a világot.
A történet ugyan nem erős oldalam,
S beléje bonyolódom untalan,
De nem baj: a hol a tudás sekély,
Kezdetre ügyel, ki végére ér,
S mindjárt megvan az "összefoglalás",
Az egész jó, bár a részlet hibás,
Gyakran a kezdet üres és lapos,
S a vég eredeti és alapos,
Milyen dicső czél igy magasba törni,
S a sok silány játékot tűzbe lökni!
(Megindultan hallgat.)
Lerázni minden léha köteléket,
Mely honom- s ifjúságomhoz kötött,
Légbe röpítni minden kincset, éket,
Miket szerzel verejték, könny között,
S az igazságra törni jóba-rosszba:
(Könnyet töröl le.)
Erről ösmerni az igaz tudósra.
Boldog vagyok, boldog nagyon,
E nap talán legszebb napom!
Éltem titkának nyitjára akadtam
S a gyógyulásra is, bizton hiszem,
Most már tévútra balhit nem viszen,
Vénebb s bölcsebb levék e pillanatban.
Büszkén hordhadd most már fejed,
Peer Gynt, magad férfinak erezed.
Az emberélet császára, ura lettem,
A múlt nem áll hiába már mögöttem,
Többé nem köt le a jelen,
Mely hitvány, üres és értéktelen,
A férfi hitvány és erőtelen,
A tettre béna, észre balgatag,
(Vállát vonja.)
S az asszony — ingatag.

PEER GYNT
(turbánját messze hajítja)
Itt állok én, a török meg ott hever.
Nem vagy pogány szerepre való, te Peer.
Jó, hogy csupán a ruhádat érte,
s ahogy mondják, nem ment át se húsba, se vérbe. -
Mit akartam én itt? Várt-e siker?
Legjobb a keresztyén módon az élet,
vesd meg csak a páva-gőg modorát,
tiszteld a törvényt és a morált,
légy önmagad és ha elér a véged,
kapsz majd koszorút s halotti beszédet.
(Néhány lépést tesz.)
A lotyó; - már-már elment az eszem,
már-már megfosztott tőle egészen.
Manó legyek, ha megérthetem
bódulatom és beleszédülésem.
Jó, hogy már vége, s kár se követte!
Egy lépés még, s a világ kinevetne. - Hibáztam, igaz; - de igaz az is ám,
hogy az állásom okozta hibám.
Nem is a személy bukott el itt maga,
hanem ez az én vállalt prófétaságom,
melyben nem volt meg a tett s a hatás sava,
s így állt bosszút az egész sutaságon.
Próféta lenni - komisz dolog ez!
Hivatalból járni a rangja ködében;
prófétai szempontból buta lesz,
mihelyt józanság ébred eszében.
Így hát a próféták hivatalának
köszönöm, hogy hódoltam a libának.
No de -
(Hangosan nevet.)
Gondoljuk csak meg! Az idő
futását fogni tipegve, táncmuzsikával!
Birkózni farkcsóválva az árral!
Lantolva és enyelegve hazudni,
s mint egy kakas - megkopasztva - lebukni:
prófétának vad ez és nem megfelelő. -
Kopasztva igen! És, pfuj, be csunyán;
de maradt egy kis rezerva is ám,
odatúl Charlestownban s itt a zsebemben;
nem mondhatom azt, hogy tönkrementem. De hát a középszer, az se rossz.
Most nem köt a sors lóhoz, kocsihoz;
koffer, taligás terhemre sosem lehetnek;
szóval: ura lettem a helyzetemnek. -
Több út hív. Jobbra menjek-e, balra?
A döntés jelzi: ki bölcs, s ki a balga.
Lezárt ügy az üzleti pálya, belátom;
és a szerelem: levetett kabátom.
Rák módra menni? No ezt már nem teszem.
“Vissza-előre egy-idő az út -
ki is, be is szoritóba fut” -
így szólt egy szellemes írás, azt hiszem.
Újért, nemesebbért kellene élni;
célért, mely a harcot, a pénzt megéri.
Megírni a múltam, mitse hazudva,
könyvet, mely másokat is vezetni tudna?
Vagy - ej, van időm még erre bőven; -
s mi lenne, ha mint tudós utazó
kutatnék régi, torkos időkben?
Ez már igazán nekem való!
A krónikát már mint fiu megszerettem,
a tudománynak is hamar olvasója lettem. -
Követni az ember utját volna jó!
Piheként lebegni a történet vizében,
míg - mint álomban - a múltakat újraélem, -
látom: jóért hogy ömlik a hősi vér,
- de fedett helyről, hol semmi veszély sem ér -
látom: mártír hal, az eszme hősei hullnak,
látok kelő s bomló birodalmakat -
kicsiből naggyá nőtt korszakokat;
szóval: leszedem a fölét a múltnak. -
Veszek egy Beckert, kronológiája
kalauzom lesz a régi világba.
Igaz: a tudás még gyenge ma bennem,
s bonyolultság sok van a nagy történelemben!
Nem baj: ha kutatni balga módra kezdesz,
az eredmény annál érdekesebb lesz. - -
Mily nagyszerű: látni a célt magát,
s el is érni; ha kell, tüzön-vizen át.
(Csendes elérzékenyedéssel.) Tépj le minden nyügöző köteléket,
hazád, barát ne kössön meg soha téged, -
a vagyont, a kincset felrobbantani, -
a szerelmi vágynak jó éjt mondani, -
az igazság nagy misztériumáért, -
(Szeméből könnyet törül.)
az igazi kutató kritériumáért! -
Sosem éreztem ilyen üdvösséget.
Most látom, hogy mire szánt a végzet.
Most kell a kitartás, mert nagy a tét!
Tán megbocsátható, ha kevélyen
magamat ma férfi-Peernek, a lét
császárának s a sorsom urának érzem. -
A múlt summáját kellene most elérnem;
az élők útjairól végképp letérnem;
egy ócska cipőt sem ér a jelen;
a férfia hűtlen és gerinctelen;
a szelleme lomha, tettre nem ép; -
(Vállat rándítva.)
s a nő - csupa állhatatlan, gyatra nép!
(Elmegy.)

Пер Гюнт
(бросая тюрбан в сторону)
Я, стало быть, вот он. Там турок лежит.
На что мне был нужен языческий вид?
Еще хорошо, что менялось лишь платье -
Нутром ничего не успел перенять я.
Зачем это было, кто мне объяснит?
Мне б жить, как положено христианину,
Не врать, что мне перья павлиньи под стать,
Обычай, закон и мораль соблюдать,
Собой оставаясь, приемля судьбину
И речь над могилой, коль мир сей покину.
(Делая несколько шагов.)
Девчонка! Распустит свои волоса -
И чуть ли навеки не околдовала!
Будь проклят я, коль объяснить бы взялся,
Что в ней я нашел - хорошего мало.
Спасибо, прошло. А зайди чуть подале,
Кругом бы тогда надо мной хохотали.
Наделал делов! Утешенье лишь в том,
Что зло было все в положенье моем,
Повинна была не персона моя,
А то, что само положенье пророка,
Забвенье естественных норм бытия,
Толкало меня изъясняться высоко.
И что за нелепая должность - пророк!
Напустишь тумана и, значит, при деле.
С позиций пророческих, ум недалек,
Коль скоро понятья его протрезвели.
И раз я пророком явился в пустыне,
Я вынужден был поклоняться гусыне.
Однако...
(Начиная вдруг хохотать.)
И что ведь на ум-то взбредет!
Застопорить время фигурами танца,
Поток преградить болтовней попытаться,
Вздыхать, ворковать о своем идеале, -
И все для того, чтоб тебя общипали,
Уж точно безумно-пророческий ход!
Как куру, меня общипали! Хотя
Кой-что уцелело, скажу не крутя:
Есть что-то в Америке, что-то в кармане, -
Выходит, не вовсе погряз я в дурмане,
Еще я не беден, хоть и не богат.
Заботы о клади меня не томят,
Не надобно дум о коне и карете, -
Себе господин я: один я на свете.
Куда же пойти? Я путей вижу много.
Лишь мудрый поймет, где тут к цели дорога!
Но толку не стало в коммерческом деле,
Забавы любовные мне надоели,
К тому ж я не рак, чтобы пятиться вспять.
"Куда ни ступи, что вперед, что назад,
Внутри и снаружи и жмут и теснят", -
Как некогда мне довелось прочитать.
Нужна мне невиданная досель,
Усердья достойная, высшая цель.
Иль жизни своей сочинить описанье
Грядущим потомкам своим в назиданье?
Но нет. Раз во времени нет недостатка,
Познать, как школяр, не смогу я ужель
Теченье минувшего миропорядка?
Такое занятие мне подойдет!
Я хроники наши читал с малолетства,
Наукам учился. Доступны мне средства
Узнать, как взрастал человеческий род.
Сквозь сон я увижу минувшее сам,
Доверясь истории бурным волнам.
Как зритель, на битву добра и зла
Из безопасного гляну угла, -
Как рушатся царства и глохнут идеи,
Как мученик жизни лишиться готов,
Как мелочью держится дело веков. -
С истории пенки снимать я умею.
Вот только бы "беккером" надо разжиться,
И вслед хронологии можно пуститься.
Конечно, познанья мои не в порядке,
К тому же история ставит загадки, -
Зато чем нелепее пункт отправной,
Тем вывод сильней отдает новизной.
Какой возникает душевный подъем
От мысли одной, что мы к цели идем!
(Взволнованно, но тихо.)
Порвать навсегда с тем, что в сердце хранится,
Забыть и свой дом, и родимые лица,
И на ветер бросить богатства свои,
И больше не думать о счастье любви, -
И все ради истины неизвлеченной!
(Утирая слезу.)
Вот в чем узнается серьезный ученый.
Я чувствую в сердце своем ликованье!
Открылось мне истинное призванье!
Держаться бы только теперь своего,
И можно гордиться, что вновь ты мужчина,
Что стал ты собой, Пером Гюнтом, кого
Царем называть есть, как видно, причина!
Хочу обладать я итогом былого,
По тропам живущих не бегая снова.
Не стоит сегодняшний день ни черта.
Коварна обычная жизнь и пуста,
Ничтожны умы и бессмысленна прыть!
(Пожимая плечами.)
А женщины - что уж о них говорить!
(Уходит.)

培尔
(站起来)
还有折磨! 美妙的、短暂的——一股阵痛! 安妮特拉
安妮特拉遵先知之命。再会!
(用鞭子抽打他的膝关节，然后骑上马飞快地驰过沙漠) 培尔
(惊愕)
呃，我…… 第九场
〔景同前一场。
一小时以后。培尔•金特边沉思默想，边脱掉身上的东方装束。最后，他从衣袋里掏出旅行帽戴在头上，又是通身欧洲人打扮站在那里了。培尔:
(把阿拉伯头巾尽量扔得远远的)
倒在那里的是土耳其佬，我依然是我!这种异教徒的习俗对我们没好处。幸而它随着衣服一道脱掉了，而不是像纹身那样刺进我的皮肤。我在他们当中能干些什么?我是个基督教徒!还有比这更好的吗?丢掉那孔雀毛做的装饰。奉公守法，讲道德，这才是生活的正路。我必须恢复自己真正的面目，确保我死后有牧师在墓地上主持葬礼，我的棺材上将放上鲜花。
(朝前走几步)
那个小荡妇——我差一点儿就昏头昏脑起来。除非我是个山妖，才能弄清楚是什么把我迷上的。谢谢上帝，总算过去啦。这个玩笑要是进一步再开下去，我可就显得十分可笑了。

Permanent link

http://www2.hf.uio.no/common/apps/permlink/permlink.php?app=polyglotta&context=ctext&uid=e6b1bbf8-a7bf-11e0-ab97-001cc4df1abe

Choose languages

Choose images, etc.

Choose languages

Choose display