PEER GYNT.
Dette her er et standpunkt. Hvor er det næste? –
Alt skal en prøve og vælge det bedste.
Jeg har så gjort, – oppe fra Cæsar
og nedover lige til Nebukadnezar.
Så skulde jeg dog gennem bibelhistorien. –
Den gamle gutten fik ty til sin moer igen. –
Der står jo også: af jord est du kommen. –
Hvad det gælder i livet, er at fylde vommen.
Fylde den med jordløg? Det lidet moner; –
jeg vil være listig og sætte doner.
Her er vand i bækken; jeg skal ikke tørste,
og får dog mellem vilddyr regnes for den første.
Når jeg engang skal dø, – hvad sagtens vil ske, –
så kryber jeg under et vindfældt træ;
som bamsen en løvhoug jeg over mig kaver
og risper i barken med store bogstaver:
Her hviler Peer Gynt, den skikkelige fyr,
kejser over alle de andre dyr. –
Kejser?
(ler indvendig.)
Du gamle spåmands-gøg!
Du er ingen kejser; du er en løg.
Nu vil jeg skalle dig, kære min Peer!
Det hjælper ikke enten du tuder eller beer.
(tager en løg og plukker svøb for svøb af.)
Der ligger det ydre forrevne lag;
det er havsnødsmanden på jollens vrag.
Her er passager-svøbet, skralt og tyndt; –
har dog i smagen en snev af Peer Gynt.
Indenfor her har vi guldgraver-jeget;
saften er væk, – om det nogen har ejet.
Dette grovskind her med den hårde flig,
det er pelsværksjægren ved Hudsons-vik.
Det indenfor ligner en krone; – ja tak!
Det kaster vi væk uden vidre snak.
Her er oldtidsgranskeren, kort, men kraftig.
Og her er profeten, færsk og saftig.
Han stinker, som skrevet står, af løgne,
så en ærlig mand kan få vand i øjne.
Dette svøbet, som rulles blødagtigt sammen,
det er herren, der leved i fryd og gammen.
Det næste tykkes sygt. Det har svarte streger; –
svart kan ligne både prest og neger.
(plukker flere på engang.)
Det var en ustyrlig mængde lag!
Kommer ikke kærnen snart for en dag!
(plukker hele løgen op.)
Nej-Gud om den gør! Til det inderste indre
er altsammen lag, – bare mindre og mindre. –
Naturen er vittig!
(kaster resterne fra sig.)
Fanden måtte gruble!
Går en i tanker, kan en letvindt snuble.
Nå, jeg kan forresten ad faren flire;
for jeg ligger bundfast på alle fire.
(klør sig i nakken.)
Underligt stel, det hele røre!
Livet, som det kaldes, har en ræv bag øre.
Men griber en til, sætter Mikkel på spring,
og en fanger noget andet – eller ingenting.
(han er kommen i nærheden af hytten, får øje på den og studser:)
Denne stuen? På moen –! Hå!
(gnider øjnene.)
Det er plent,
som jeg engang skulde det bygværk kendt. –
Rensdyrskallen, som spriker over gavlen – –!
En havfrue, skabt som en fisk fra navlen –!
Løgn! Ingen havfrue! – Nagler, – planker, –
lås, som lukker for nissebuk-tanker –!
PEER
Well, this is one standpoint. Where is the next?
One should try all things and choose the best.
Well, I have done so,— beginning from Caesar,
and downwards as far as to Nebuchadnezzar.
So I had, after all, to go through Bible history;—
the old boy’s had to take to his mother again.
After all it is written: Of the earth art thou come.—
The main thing in life is to fill one’s belly.
Fill it with onions? That’s not much good;—
I must take to cunning, and set out snares.
There’s water in the beck here; I shan’t suffer thirst;
and I count as the first ’mong the beasts after all.
When my time comes to die — as most likely it will,—
I shall crawl in under a wind-fallen tree;
like the bear, I will heap up a leaf-mound above me,
and I’ll scratch in big print on the bark of the tree:
Here rests Peer Gynt, that decent soul,
Kaiser o’er all of the other beasts.—
Kaiser?
[Laughs inwardly.]
Why, you old soothsayer-humbug!
no Kaiser are you; you are nought but an onion.
I’m going to peel you now, my good Peer!
You won’t escape either by begging or howling.
[Takes an onion and pulls off layer after layer.]
There lies the outermost layer, all torn;
that’s the shipwrecked man on the jolly-boat’s keel.
Here’s the passenger layer, scanty and thin;—
and yet in its taste there’s a tang of Peer Gynt.
Next underneath is the gold-digger ego;
the juice is all gone — if it ever had any.
This coarse-grained layer with the hardened skin
is the peltry-hunter by Hudson’s Bay.
The next one looks like a crown;— oh, thanks!
we’ll throw it away without more ado.
Here’s the archaeologist, short but sturdy;
and here is the Prophet, juicy and fresh.
He stinks, as the Scripture has it, of lies,
enough to bring the water to an honest man’s eyes.
This layer that rolls itself softly together
is the gentleman, living in ease and good cheer.
The next one seems sick. There are black streaks upon it;—
black symbolises both parsons and niggers.
[Pulls off several layers at once.]
What an enormous number of swathings!
Isn’t the kernel soon coming to light?
[Pulls the whole onion to pieces.]
I’m blest if it is! To the innermost centre,
it’s nothing but swathings — each smaller and smaller.—
Nature is witty!
[Throws the fragments away.]
The devil take brooding!
If one goes about thinking, one’s apt to stumble.
Well, I can at any rate laugh at that danger;
for here on all fours I am firmly planted.
[Scratches his head.]
A queer enough business, the whole concern!
Life, as they say, plays with cards up its sleeve;
but when one snatches at them, they’ve disappeared,
and one grips something else,— or else nothing at all.
[He has come near to the hut; he catches sight of it and starts.]
This hut? On the heath —! Ha!
[Rubs his eyes.]
It seems exactly
as though I had known this same building before.—
The reindeer-horns jutting above the gable!—
A mermaid, shaped like a fish from the navel!—
Lies! there’s no mermaid! But nails — and planks,—
bars too, to shut out hobgoblin thoughts!—
PEER GYNT.
Dies hier ist ein Standpunkt.Wie wohl gestaltet
Sich’s weiter? – Prüft alles, und das Beste behaltet! –
So hab’ ich’s gemacht, – hoch droben von Cäsar
Bis herunter zum Grasfresser Nebukadnezar.
So sollt’ ich nun doch durch die Bibel, zum Trutz! –
Der Graukopf sucht wieder an Mutters Brust Schutz. –
Von Erde, so heißt’s ja auch, bist du kommen. –
Nur immer die Wampe recht voll genommen, –
Das ist’s. Von Zwiebeln! Das wär’ kein Segen; –
Ich will lieber schlau sein und Schlingen legen.
Hier ist Wasser im Bach; ich werd’ nicht verschmachten;
Als Tier bin ich immer noch fürstlich zu achten.
Soll ich sterben einst, – und dem entrinn’ ich wohl kaum, –
So kriech’ ich unter ’nen windbrochnen Baum,
Und deck’ mich zu, wie ein Bär, mit Blättern
Und ritz’ in die Rinde mit riesigen Lettern:
Hier ruht Peer Gynt, des Landes Zier,
Kaiser von all dem andern Getier. –
Kaiser?
(Lacht innerlich.)
Noch immer das alte Geliebel!
Du bist kein Kaiser; du bist eine Zwiebel.
Jetzt will ich dich einmal schälen, mein Peer!
Es hilft dir nichts, stöhnst du auch noch so sehr.
(Nimmt eine Zwiebel und pflückt Haut um Haut ab.)
Da liegt die äußre, zerfetzte Schicht; –
Der Gescheiterte, der um sein Leben ficht.
Die Passagierhaut hier, dünn wie ein Sieb, –
Hat doch im Geschmack von Peer Gynt einen Hieb.
Hier ist das Goldgräber-Ich; – fahr hin!
Der Saft ist weg, – war je einer drin.
Dies Dickfell hier, mit dem Zipfel für zwei, –
Ist der Pelzjäger an der Hudsonsbai.
Dies gleicht einer Krone hier; – hat sich was –!
Dem geben wir ohne weitres den Paß.
Hier der Altertumsforscher, kurz aber kräftig,
Und hier der Prophete, frisch und vollsäftig.
Er stinkt von Lügen, wie’s in der Schrift heißt;
Ein Duft, der ein ehrlich Mannsaug’ wie Gift beißt.
Dies Blatt hier, das weichlich am Finger klebt,
Ist der Herr, der herrlich und in Freuden gelebt.
Das nächste scheint krank. Es hat schwarze Schwielen; –
Schwarz kann auf Neger wie Pfaffen zielen.
(Pflückt mehrere auf einmal ab.)
Das hört ja nicht auf! Immer Schicht noch um Schicht!
Kommt denn der Kern nun nicht endlich ans Licht?!
(Zerpflückt die ganze Zwiebel.)
Bis zum innersten Innern, – da schau’ mir einer! –
Bloß Häute, – nur immer kleiner und kleiner. –
Die Natur ist witzig!
(Wirft den Rest fort.)
Verdammtes Gegrübel!
Geht eins in Gedanken, gerät’s ihm oft übel.
Na,ich kann ja nichts an Haltung verlieren;
Dennich lieg’ ja grundfest auf allen Vieren
(Kraut sich im Nacken.)
Wunderlich kommt mir dies Welttreiben vor!
Das Leben, wie’s heißt, hat ’nen Fuchs hinterm Ohr.
Doch greift einer zu, verzieht sich der Schuft,
Und man fängt etwas andres – oder leere Luft.
(Er ist in die Nähe der Hütte gekommen, bemerkt sie und stutzt.)
Diese Hütte? Im Kiefernwald –! Hm!
(Reibt sich die Augen.)
Mir ist just,
Als hätt’ ich einmal um dies Bauwerk gewußt. –
Der Rentierkopf, der von der Tür herab glänzt – –!
Ein Meerweib, vom Nabel an fischgeschwänzt –!
Lüge! Kein Meerweib! – Nägel, – Planken, –
Schloß wider tückische Koboldgedanken –!
PEER GYNT.
UJ álláspont! vajj' ennél megmaradjak?
Mindent vizsgálj és tartsd meg a legjobbat,
így tettem, kezdve a nagy Caesaron
S végezve lenn — Nabukadnézaron.
Vagyis: megint a bibliára tértem,
Mint agg pihen az anya lágy ölében.
Mert írva van: a föld porából lettél,
S ki onnan vétetett, az oda megtér.
Azért igen gyakorlati tanács,
Hogy első légyen s fő a jóllakás.
Majd inkább a csapdát fölállítom,
Víz a patakban van, nem szomjazom,
Ugy élek, mint egy fejdelmi barom.
S ha üt az óra — nem késhet sokáig —
Elkúszom egy szélkidöntötte fáig,
Tar gallyak közt lesz csöndes pihenésem,
De a kéregbe körmömmel bevésem:
"Itt nyugszik Peer Gynt. Nyugalom a holtnak!
Császára volt négylábú állatoknak."
Császár?
(Nevet.)
Próféta, te dicső, te nagy,
Nem császár, hanem hagyma vagy.
Meg is hámozlak császár-Peer barátom,
Nem bánom, felséged bárhogy kiáltson.
(Lehámoz egy hagymát.) Im itt a külső, piszkos, ronda máz,
A hajótörött, a ki hadonáz.
Aztán az utas, a ki érzi, mint
Üt, vág, ha rossz kedvébe van Peer Gynt.
Aztán az aranyásó-Én, a patkány,
Nincs nedve, soha nem is volt tán.
Most a vastag bőr; várj, hohó, vigyázz!
Ez itt a Hudsons-bai-i prémvadász.
Itt belül ez, akár egy korona,
Adieu! még volt s többé nem lesz soha.
A történettudós is itt, a kedves,
Meg a próféta, friss, még üde, nedves.
Hazugságtól büdös, mint írás tartja,
Az embernek szemét vörösre marja.
A bőr, mely lágyan ujjamhoz tapad,
Mutatja a gazdag, vidám urat.
Aztán ez kóros: foltja feketéllik,
Csak nem tudom: négerre, papra illik?
(Egyszerre több hártyát tép le róla.)
Hát csupa bőr? Szeretném tudni csak, Végtére látható lesz-é a mag?
(Széttépi az egész hagymát.) Biz ez bőr végig, az egész darab,
Csakhogy belülről mindig vékonyabb.
A természet tréfás!
(Eldobja a maradékot.)
Az ördög bánja,
Az embert csak gondolkodás ne bántsa!
Eh végre én már nem botolhatok,
Hisz négykézláb a földön lenn vagyok.
Hej, furcsa egy vadászat ez az élet,
Mikéntha rókát kergetnének,
Utána kapsz, de eloson,
És üres lég a jutalom.
(A kunyhó közelébe ér, meglátja s döbbenten megáll).
E kunyhó az erdőben!
(Szemét dörzsöli)
Istenemre!
Én láttam ezt már egykor, valaha.
És ajtaján az aggancs ott diszelge,
S fölül a tenger tündér-asszonya.
Hazugság! ... a reteszt, zárt rá kell tennem,
Manó-nép, asszony, férfi künn rekedjen.
PEER GYNT
Ez is álláspont. S mi az új? Próbáld ki sorra,
s válassz, de a legjobbat puhatolva.
Így tettem. Fenn Caesarnál volt a határ,
s most ott tartok, ahol Nabukadnezár.
Így lett az utam a szent történetek útja. -
Az öreg fiú az anyjához szalad újra. -
Porból lettél, s ezért vagy esendő,
ez is írva van. De a fő: tele bendő.
Tele hagymával? Ez nem gyarapítna; -
ravasz leszek, s hurkot vetek itt ma.
A patakvíz jó, hogy fel-felüdítsen,
a vadak közt is első vagyok itten.
S ha halni kell - ami nem késhet soká -,
bemászom egy szélzúzta fatörzs alá,
mackó módon befedem magamat egészen
lombbal, s öreg betűkkel a fába bevésem:
Itt nyugszik Peer Gynt, a derék. Ma holt,
aki a többi állat nagy császára volt.
Császár?
(Befelé nevet.)
Nono, vén, bolondos agy!
Dehogyis vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.
S most, kedvesem, meghántalak itt!
Sem bőgés, sem kunyerálás nem segit.
(Felvesz egy hagymát, és rétegenként hántani kezdi.)
Ez a külső rongyos réteg, amely lejött,
a roncson küzdő, árva hajótörött.
Ez az utasbőr, vékony, akár a levél,
de benne mégis a Peer Gynt íze él.
Az aranyásó énje bújt bele ebbe,
szikkadt - ha ugyan volt valaha nedve.
Egy csücskös, durva, kemény lemez:
a Hudson-öböl nyers prémvadásza ez.
Koronaszerü ez, gyorsan vetem el,
több szót az ilyen nem is érdemel.
Ez a kurta s erős, ez a régész lenne?
Ni, a próféta; friss és sok a nedve.
Hazugságbűzű, mondja az írás;
aki jó, ettől elfogja a sírás.
S ez, amely áll összehajolva, lágyan,
az úr, aki élt mulatva, vidáman.
Ez tán beteg itt. Feketés a sávja; -
a papot vagy a négereket imitálja.
(Több réteget hánt le egyszerre.)
Hű! mennyi burok van itt, töméntelen!
Dehát a magját meg sohasem lelem?
(Az egész hagymát szétszedi.)
Ez már fura! Hántogatom középig,
s csupán réteg - kisebbedve végig. -
Elmés a természet!
(Elhajítja a maradékot.)
No de bölcsködjék a fránya!
Aki töpreng, könnyen botlik a lába.
De ilyen veszélyre a nyelvemet öltöm,
mert én négykézláb állok a földön.
(Megvakarja a tarkóját.)
Zavaros az élet, kezdete óta!
A fülénél, mondják, hátul a róka.
Elkapnád, ámde ugrik a bölcs koma,
mást fogsz vagy semmit, őt, a ravaszt, soha.
(A kunyhó közelébe érkezik, s ott hökkenve megáll.)
Ez a ház, ez a tisztás -! Ejnye. Hohó!
(Megdörzsöli szemét.)
Olyan ismerős ez a házikó. -
Ott rénagancs emeli büszkén diszét föl -!
S amott a sellő, mely hal a köldökétől -!
Sellő? Hazudsz! Kerités sora fából,
zár, mely megvéd a manóideák rohamától -!
Пер Гюнт
Ну, чем не занятье? А что же потом?
Все пути перебрав, мы вернейшим пойдем!
Прежде я Цезарем был на чужбине -
Навуходоносором сделался ныне.
Библейским путем я пройти исхитрился,
Вернувшись под старость к груди материнской.
"Ты вышел из праха" - в Писанье стояло,
Что значило: брюхо набей до отвала.
Набить разве луком? Да что с него толку?
Я лучше расставлю силки втихомолку,
В лесном ручейке зачерпну водицы,
И хищных зверей могу не страшиться.
А коль помирать бы время пришло,
Залезу под дерево или в дупло,
Укроюсь листвой, медведю подобно,
И вырежу сам на коре подробно:
"Лежит здесь Пер Гюнт. Нет парня славней,
Он был в этом мире царем зверей".
Царем?
(Усмехаясь.)
Пошутить ты не прочь, как встарь.
Да ты же ведь луковица, а не царь.
Очищу тебя и взгляну, что внутри.
Уж ты, дорогой мой Пер, не ори.
(Берет луковицу и начинает снимать с нее оболочки.)
Итак, перед нами верхний слой:
Потерпевший крушенье в воде под скалой.
А вот пассажир на судне плывет -
Еще Пером Гюнтом слегка отдает.
Еще один слой, в нем вовсе нет сока -
Пер в поисках злата бьется жестоко.
А этот хоть груб, но сам еле жив:
Охотник идет на Гудсонов залив,
Дальше как будто корона... Прочь!
Об этом мне вспоминать невмочь.
Вот археолог, тонкий, но прочный,
А вот и пророк, мясистый и сочный,
Так от него разит враньем,
Что у честных людей катят слезы ручьем.
А дальше - совсем легкая кожица,
Как жизнь того, чье богатство множится,
И вялая, в пятнах темного цвета, -
Бог знает, негры иль пасторы это.
(Срывая несколько слоев сразу.)
Да здесь их без счета, - но кончить пора:
Когда ж наконец доберусь до нутра?
(Разламывая луковицу.)
Черт подери! Внутри ни кусочка.
Что же осталось? Одна оболочка.
Природа весьма остроумна.
(Бросая остатки луковицы.)
Разом
Всего не осмыслит бедный наш разум!
Но раз я ни с чем то, по крайней мере,
Мне не страшны никакие потери.
(Почесывая в затылке.)
Странное дело! Как говорится,
Волка сытей бывает лисица,
Но чуть уподобиться ей решился,
Как в ту же минуту всего лишился.
(Подойдя тем временем к избушке, вдруг с удивлением ее замечает.)
Дом? В лесу?
(Протирая глаза.)
И мне этот дом
Был, пожалуй, прежде знаком.
Над входом оленьи рога... а повыше
Сидит ундина на краешке крыши.
Враки. Нету ундины... Засовы,
Чтоб не страшны были чертовы ковы.
众声
什么样的故事?
培尔
唔，很简单的故事。
(走近他们，脸上露出奇特的神情)
我曾在旧金山淘过金。那座城里满是些魔法师，一个用脚趾头拉提琴，另一个跪在地上跳探戈舞。我听说还有个人一边吟诗，一边有人在他脑壳上一个劲儿地钻窟窿。有一天，魔鬼来到集市上，也想试试运气。他有学猪叫的本事，学得跟真的一模一样。大家都认不出他是谁来，他却吸引了大批观众。场里座位全满了，人人都热切地想看他的表演。于是，他身上披着一件宽大的长袍，正像德国人说的“人总得打扮一下自己。
”他设法在长袍里头藏起一头猪。表演开始了。魔鬼一掐，猪就吱儿吱儿叫起来，整个表演是关于猪的一生的一支幻想曲，从它吃奶的时候一直演到屠户用刀扎出尖叫声为止。表演完了，演员向观众深深鞠躬退了场。剧评家们就品评起演员的技巧。意见，很不一致。有的夸奖，有的痛骂；有的认为猪的叫声太细，有的认为临死之前的叫法过于做作。但是在一点上剧评家们的意见一致的，就是这场猪叫的表演简直夸张到了可笑的地步。这就是魔鬼得到的结果，因为他太愚蠢了，对他的观众没有充分的估计。
(说完，培尔•金特鞠躬下场。众人突然感到局促不安，沉默下来。)
第五场
〔五旬节前夕。森林深处，前面一片空地上，有一幢茅屋，门榴上挂着驯鹿的犄角。
培尔•金特趴在地土在摘野葱头。
