ANITRA.
Fehér a sátor, mint a tej,
Mely foly Éden kertébe,
Üdvünkre jött ő ide el,
Előtte térdre, térdre!
Szeme miként csillag ragyog,
De ne tekints beléje,
Mert elvakitana legott
Tündöklő, tiszta fénye.
A pusztán által érkezett,
Arany, gyöngy volt az éke,
Jöttén öröm keletkezett,
S bánat, ha tova lépe,
Előtte fény, Samum mögötte,
Ej, szárazság, iszonyat,
De őt a puszta meg nem ölte,
A teste, lelke szabad!
Hirdetni jött az igazságot,
Szeme már földöntúlit látott.
A Kaaba üres, a Kaaba romba,
Ő maga látta, maga mondja.