Hogy az idegen bebotlott,
S úr lőn ott a hosszú éjjel,
Hol előbb majom volt éber.
S hova ily nagy éj szakad,
A fejlődés megakad.
Vége már a régi nyelvnek,
Nem morognak, nem dörmögnek.
És ha eszméket cserélünk,
Szókat kell akkor beszélnünk.
Mily szégyen, mi kényszer rajok!
Hollandusok, portugálok,
Kevert fajok, malabárok,
Mindannyian rosszul jártak.
Én szeretném hát a régi
Ősnyelvet életbe hívni,
Föltámasztni a halottat:
Mert jó volt, míg ordítottak.
Sőt ordítok — példát adva
Magam is a népi dalra.
De elhagytak, kinevettek.
Érted már e bút, e terhet?
Köszönöm, hogy figyelél,
Tán tanácsod megsegél.
