ELLA.
(heves, belső felindulással.)
Könyörületességből mondod?! Haha! Én nem ismertem könyörületet, mióta te elhagytál. Egyszerűen, nem voltam rá képes. Ha bejött egy nyomorult, kiéhezett gyermek — a konyhámba, a ki fázott, a ki sírt és enni kért, rábíztam a szakácsnéra, hogy az gondoskodjék rúla. Sohasem éreztem annak a szükségét, hogy azt a gyermeket bevigyem magamhoz, hogy fölmelengessem a saját kályhámnál, hogy gyönyörködjem abban a látványban, a mint ott ül és jóllakik. Pedig fiatal koromban nem voltam ilyen ; erre oly tisztán emlékszem! Te vagy az, a ki ezt a sivárságot ezt a kietlen űrt okoztad bennem és kívülem is!